Negyven országból több tízezren csatlakoztak a világméretű szentségimádáshoz

Jézus Krisztus az Alfa és az Omega jelmondattal szentségimádásra hívtak Krisztus Király főünnepének előestéjén, november 24-én, a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve az esemény szervezői. A világméretű eseményhez negyven országból, több tízezren csatlakoztak. A kongresszus honlapja szerint legtöbben a Fülöp-szigeteken gyűltek össze, Antipolo városának egyik templomában 509-en vettek részt a szentségimádáson.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) szervezői biztattak, a részvételre, és regisztráció alapján meg is számolták, hányan vesznek részt a meghirdetett alkalmon az egész világról.

A világméretű szentségimádási láncba természetesen a Kárpát-medencében élő katolikusok kapcsolódtak be a legtöbben, de harminckilenc más országból is voltak csatlakozók.

Veresegyházon az Opus Sanctissimae Trinitatis Közösség hívta meg az érdeklődőket a világméretű alkalomhoz kapcsolódva. Az esemény Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek irodaigazgatójának tanúságtételével kezdődött. Kelemen Imre atya elmondta, mit jelent számára az Oltáriszentség. Nem történt az életembe semmilyen fantasztikus csoda vagy angyali jelenés a szentségimádással kapcsolatban – vallotta be egyszerűséggel az előadó.

Jézus apró, kicsi lépésekkel hívta őt maga felé. Ministránsként már közelebb kerülhetett a szentmise titkához. Maga Jézus személye, annak összessége érintette meg Imre atyát. Azt tudta, hogy Jézus őt mindig nagyon szereti. Volt barátnője is annak idején, és családban gondolkodott kezdetben. Egy alkalommal a kápolnában megpróbált Jézussal beszélgetni, hogy megtudja, papnak hívja-e őt Isten. Ezek után tudta meghozni a papság melletti döntést.

Kispapként megkísértette a szentségimádásban a gonosz lélek is. Ez abban állt, hogy mindig szeretett sokat maradni a kápolnában az Úr jelenlétében – ismerte el az irodaigazgató. De egy idő után észrevette magán, hogy a hiú emberi vágyak irányították. Jobbnak gondolta magát másoknál, mert sokáig bent tudott maradni a szentségimádáson, miközben a többiek már kimentek.

Sokáig nem értette, mit jelent a szentségimádás.

Hagyni kell, hogy az Úr irányítson és szóljon hozzám

– mutatott rá a lényegre Imre atya.

“Egy alkalommal egyedül voltam egy plébánián. Egyszer csak elment az áram, és teljesen sötét lett. Nem nagyon, de egy kicsit bennem volt a félelem. Lementem a kápolnába, hogy elmondjam az Úrnak, hogy senki nincs itt a plébánián, de ő itt van. Elkezdtem imádkozni a hosszabb Hiszekegy imádságot. Amikor ahhoz a részhez értem, amikor azt imádkozzuk “világosság a világosságtól”,

egyszerre visszajött az áram, kigyulladtak a fények, és megláttam Jézust magam előtt az Oltáriszentségben. Rájöttem, hogy ő maga számomra a világosság.”

– ez egy maghatározó élmény volt számomra összegezte gondolatait Kelemen Imre irodaigazgató atya, hozzátéve, hogy az embernek hagynia kell, hogy Jézus ott legyen, irányíthasson bennünket, és mi figyeljünk őrá.

A tanúságtételt követően a dicsőítő szentségimádás zenei szolgálatát a kortárs keresztény könnyűzenét játszó Eucharist együttes látta el. A jelenlévők egyetlen nagy kórussá formálódtak az Oltáriszentség jelenlétében eltöltött egy óra alatt.

A szentségimádási lánc folytatódik. A szervezők a 2020-as 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig még három időpontban hívják imádkozni Krisztus Király és Úrnapja ünnepéhez kapcsolódva a hívőket.

(forrás: iec2020.hu, Vasárnap.hu)

Iratkozzon fel hírlevelünkre