Előre megüzente a DK a számvevőszéknek: ellen fognak állni

Bár Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke nem győzi hangsúlyozni, hogy az irodáikat és azok berendezéseit felemésztő tűz előtt minden szükséges papírt átadtak az Állami Számvevőszéknek, most az derült ki, hogy miután az idei költségvetésük a tűz martalékává lett, azzal vélhetően egyáltalán nem is tudnak majd elszámolni. A törvények szerint biztosítaniuk kellett volna az iratok biztonságos megőrzését és tárolását.

„A könyveléseink, az irataink, a különböző pénzügyi papírok is mind megsemmisültek vagy a tűzben vagy az oltás következtében, de az Állami Számvevőszéknek az ilyenkor, a választások után szokásos vizsgálata az hál’ Isten már lezárulni látszott az elmúlt 1-2 hétben. Az Állami Számvevőszék épp a múlt héten járt nálunk, mikor kikérték az ilyenkor szükséges iratokat és a helyszínen is betekintettek a szükséges iratokba. Vagyis hál’ Isten ilyen problémánk nem tud lenni” – nyilatkozta tegnap Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke porig égett belvárosi irodájukkal kapcsolatban.

A politikus arról talán megfeledkezett, hogy az Állami Számvevőszék kétévente tartja rendszeres ellenőrzését, és a hetekben mindössze egy-két hónapos időszak vizsgálata zajlott, így állítása nem felel meg teljes mértékig a tényeknek.

Ezt kedden az Állami Számvevőszék közleményében jelezte is.

Az Állami Számvevőszék kizárólag a 2018. április 8-i országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzéséhez kért és kapott dokumentumokat a Demokratikus Koalíciótól. A 2017-2018. évekre vonatkozó, törvényben előírt ellenőrzéshez – ami várhatóan csak 2019. II. félévében lesz esedékes – az ÁSZ semmilyen dokumentumot nem kért és nem is kapott a párttól.

Az előbbi a vizsgálatnak jelenleg a kiértékelése zajlik, ez azonban kizárólag az idei év február 17. és április 8. közötti kampányidőszak költéseit tartalmazza. Magyarán, a DK – bármit is mond Molnár Csaba a 2018. április 9. és november 18. közötti dokumentumaival nagy valószínűséggel nem fog tudni elszámolni.

Ez az ellenőrzés 2019. II. félévében lesz majd esedékes, ekkor a vonatkozó törvényi előírás szerint a pártnak majd az adatbekérés időszakában kell az ÁSZ rendelkezésére bocsájtania dokumentumait. Azt azonban már előre tudjuk, hogy ez nem valósulhat meg, ha azok valóban porrá égtek.

Az ÁSZ közleményéből az is kiderül, hogy a DK esetleg egyéb büntetésre is számíthat, amiért dokumentumaikra nem vigyáztak eléggé. „Minden közpénzből működő szervezetnek – így a pártoknak is – a vonatkozó törvényi előírások szerint biztosítaniuk kell a dokumentumok és adatok biztonságos megőrzését és tárolását a beszámolási kötelezettség teljesítése, valamint a közpénzekkel való átláthatóság és elszámoltathatóság érdekében” – figyelmeztet a Számvevőszék.

Az ÁSZ legutóbbi, januári vizsgálatakor szabálytalanságokat tárt fel a Demokratikus Koalíció háza táján. A párt végül júniusban nyújtotta be második intézkedési tervét a számvevőszéki ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok kijavítására, amit az ÁSZ el is fogadott. 

„A DK ellent fog állni”

Az ÁSZ közleményére reagált is a DK az atv.hu-nak, mint írták, „ha a jövőre esedékes más ellenőrzések során az ÁSZ a kormány bunkósbotjaként funkcionálna és megpróbálná ellehetetleníteni a DK működését – akkor a DK ellent fog állni” – értsd: amennyiben az Állami Számvevőszék a rendes, kétévenkénti ellenőrzés során mer tőlük papírokat kérni, ők ellenállnak.

Válaszközleményében ezt fogalmazta meg az Állami Számvevőszék: „Az Állami Számvevőszék egyetlen pártot sem ‘lehetetlenít el’, hanem a törvényi előírások alapján ellenőrzi a gazdálkodásuk törvényességét. A Demokratikus Koalíció ezek szerint ‘ellent fog állni’ a hatályos magyar törvényeknek, valamint a közpénzekkel való elszámolásnak az adófizető állampolgárok felé.”

Az ellenállás szó egyébként egyre divatosabb ma Magyarországon, ősszel a Jobbik is „ellenállást” hirdetett meg.

Az üggyel kapcsolatban kérdéseket tettünk fel a Demokratikus Koalíciónak, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Iratkozzon fel hírlevelünkre