Nap, amikortól a nők előtt is megnyíltak a tudományos pályák

A XIX. század vége körüli időkben a női egyenjogúság ügye csak mérsékelt ütemben haladt előre. A korabeli társadalomban több félelem is megfogalmazódott a felsőoktatás koedukációjával kapcsolatban az együttes oktatással a két nemre jellemző sajátos tulajdonságok eltűnését, „nem nélküli lények” születését jósolták, de az a gondolat is felmerült, hogy a nők elférfiasodnak vagy a kultúra „elfeminizálódik”. Ezek a viták azért kicsit emlékeztetnek a gőzmozdonyok sebessége keltette, az emberi szervezetre gyakorolt károsító hatásról szóló, ma már megmosolyogtató polémiákra. Lett gőzmozdony és lettek tudós asszonyok, nagy szerencséjére az emberiségnek!

Teleki Blanka, Karacs Teréz, Veres Pálné állhatatos tevékenysége kellett ahhoz, hogy elsőként legalább annyit elértek  a hazai nőmozgalmak, hogy a magyar lányok is járhattak végre középiskolába, szakképző intézménybe. Megjelentek akkoriban olyan  pedagógiai kiadványok, amelyek a lányok korszerű taníttatásának ügyével foglalkoztak, mint például György Aladár tanulmánya, amelyben még ma is megszívlelendő hat pont rögzítette a „leány-olvasmányokkal” kapcsolatos elveket. Talán érdemes felidézni e követelményrendszert:

„1. Csak olyan könyvet adjunk az ifjú leány kezébe, mely művelődését előmozdítja, ismereteit gazdagítja, szellemét fölemeli és kedélyét nemesíti.
2. Legyen az ifjúsági olvasmány tartalmas, magvas, az életből merített és igaz, mert csak úgy vezetheti józan, egészséges irányba a gyermek gondolkodását.
3. Legyen emelkedett, nemes, idealisztikus erkölcsi iránya minden könyvnek, mely az ifjúságnak van szánva.
4. Különösen ajánlhatók azon olvasmányok, melyek a hazai nép életébe, fejlődésébe nyújtanak bepillantást és hazafias irányukkal hazafias érzelmekre buzdítják az ifjúságot.
5. Az ifjúságiratok előadása legyen egyszerű, világos, szabatos és élénk; hangja üde és természetes, hogy a gyermek érdeklődését ébren tartván őt rendszeres gondolkozásra is vezesse. A jó magyarságra különös súlyt kell fektetni.
6. Az ifjúságiratok külső kiállítása is tekintetbe veendő, még pedig nemcsak pedagógiai és esztétikai, hanem higienikus szempontból is. A rossz, vékony, áttetsző papíroson, apró, sűrű nyomással készült könyv nagy pusztítást okozhat a gyermek látószervében, és nem ajánlható.”

A nők tanulmányainak fontossága, a tudományos életben való részvétele már az 1830-as években felvetődött, de több mint 60 évnek kellett eltelnie, míg Ferenc József 1895. november 18-án kelt „legfelsőbb elhatározása” birtokában Wlassics Gyula vallás- és közoktatási miniszter 1895. december 19-én engedélyezte, hogy az egyetemek orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti képzéseire a nők is felvételt nyerjenek.

Ez az eredmény nem pusztán az egyre inkább erősödő nőmozgalmak sikere volt , hanem mindenképpen szükség volt egy olyan nagy formátumú tanárra, tudósra, törvényhozóra és kultúrpolitikusra, mint amilyen Wlassics Gyula volt, aki közel kilenc évig tartó miniszteri működése alatt a közoktatásban, a felsőoktatásban, a tudományszervezésben, egyházpolitikában lefektette a modern Magyarország szellemi felemelkedéséhez szükséges alapokat. Halála után emlékének megörökítésére Hóman Bálint kultuszminiszter jutalomdíjat is alapított. Kár, hogy egyikőjükről sem esik manapság annyi szó, mint amennyit a magyarság érdekében véghezvitt cselekedeteik alapján megérdemelnének!

Visszatérve eredeti témánkhoz, hazánkban a dicséretes kezdet után jelentős számban az egyetemekre csak 1910 után kerültek be a nők. A Műegyetemre az 1920/21-es tanévben iratkozott be az első négy női hallgató. 1925-ben alakult meg az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesülete, amely elérte, hogy a nők is részt vehessenek tudományos konferenciákon, megjelentethessék tanulmányaikat, bemutathassák alkotásaikat.

Magyarországon csak 1948-ban nyílt meg az összes egyetem a nők előtt. Mára már teljesen megvalósult a jogegyenlőség az egyetemeken, évek óta csaknem ugyanannyi nőt vesznek fel, mint férfit, sőt egyes szakok – például a bölcsészet, a tanárképzés – kimondottan elnőiesedtek, és a nők aránya rendkívül magas a társadalomtudományi karokon is.

*****

El sem tudjuk képzelni miképp alakulhatott volna a magyar szellemi élet, ha nem vehettek volna benne részt azok a tudós nők, akik végül is e ma 123 éve meghozott rendelet nyomán a magyar tudományt gyarapították!?

Hugonnai Vilma

Ő volt az első magyar orvosnő. 1869-ben értesült arról, hogy a zürichi egyetemre nők is beiratkozhatnak, viszont ehhez férje beleegyezése is kellett. Ezt megkapta, de anyagi támogatás híján nagyon nehéz körülmények között végezte tanulmányait. 1872-től lett a zürichi egyetem hallgatója, 1879. február 3-án védte meg disszertációját és avatták orvossá. A svájci egyetem sebészeti klinikáján dolgozott, majd egy alapítványi kórházban töltött egy évet.

Hazánkban azonban érvénytelen diplomája miatt csak szülésznőként működhetett, de később 1897. május 14-én végül Budapesten is orvosdoktorrá avatták. Diplomájával immár hivatalosan is végezhetett magángyakorlatot, a későbbiekben női és szegény betegekkel foglalkozott elsősorban, és egész életében az egészségügyi felvilágosítás elkötelezett híve volt. Munkásságával jelölte ki a nőmozgalom ellenfeleivel szemben a nők szerepét például a betegápolás és az egészségügy területén.

Torma Zsófia

Az erdélyi Csicsókeresztúron született, édesapja és bátyja is régész volt, később ő lett a Kárpát-medence legértékesebb neolitleleteinek, az ún. tatárlakai leleteknek a felfedezője. Olyan cserépkorongokat és -töredékeket talált, amelyeknek a székely rovásírásra emlékeztető jelei a sumer–akkád és az erdélyi jelek összehasonlítására vezették. Egy nyolc-kilencezer éve a Kárpát-medencében írással rendelkező népnek a létét és tovább élésének a lehetőségét vélte feltárt emlékekben.

A későbbiekben sokan szereztek tudományos hírnevet régészeti anyagából úgy, hogy még csak a nevét sem említették. Egész életét a szakma támadása, mellőzése, elhallgatása, gúnykacaja kísérte. Több férfi kérte meg a kezét az okos, szép, nemesi származású gazdag régésznek, ő azonban nem egy személynek, hanem a magyar tudománynak kötelezte el magát.
Torma Zsófia végül egyedül maradt tudományos felfedezésével, nagy adóssága a magyar tudománytörténetnek, hogy az első magyar régésznő munkásságát beillessze végre méltó helyére.

Ritoók Emma

Ritoók Emma magyar költő, író, esztéta, műfordító erdélyi nemesi származású, református középosztálybeli családba született, ennek ellenére közép- és felsőfokú tanulmányainak folytatása nem volt egyszerű, mert a lányok 1895 előtt nem járhattak gimnáziumba és egyetemre. 1895-ben már 27 éves volt, s csak ekkor nyílt lehetősége arra, hogy 1900-ban érettségi vizsgát tegyen. Ezt követően a budapesti egyetemen bölcsészetet tanult, olyan férfiakkal, mint Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Oláh Gábor, Gábor Andor, Tóth Árpád.

Az első világháborút megelőzően írt munkáiban az egyedül élő dolgozó nő problémáit tárgyalta, 1906-ban doktorált, Arany János elmélete az eposzról című tanulmányát védte meg. Bár a Vasárnapi Kör egyik alapító tagja volt, de az első világháborút követő években az már az újkonzervatív szemlélet jellemezte. Számos verset írt meg szépprózát, foglalkozott esztétikával, művészetfilozófiával, irodalomtudománnyal és műfordítással is. Ritoók Emma kiemelkedő gondolkodó, műfordító volt.