Minden rászorulónak van férőhely

A hajléktalan emberek számára fenntartott férőhelyek kihasználtsága országos szinten 75 százalékos, Budapesten 72,5 százalékos. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszélt.

Fülöp Attila elmondta azt is, hogy a férőhelyhiány miatt senkit nem utasítottak még el, ez a jövőben is így lesz. A kormány továbbra is biztosítani fogja a férőhelyeket a rászorulóknak.

A közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezéssel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az október 15-ei, egy hónappal ezelőtti hatálybalépés óta 931-gyel több férőhelyet vettek igénybe, és nyolc esetben indult hajléktalan ember ellen szabálysértési eljárás.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre