Együttműködésben a szomszédokkal

Magyarország újra motorjává válhat egy olyan új, Kárpát-medencei együttműködésnek, ahol a magyarsággal való együttműködés a stabilitást szolgálja és végső soron közös érdek - mondta Grezsa István a magyar szórvány napján.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos szerint a politikai trend arra mutat, hogy a bizalmatlanságot felülírja a bizalom, és az együttműködés uralja a Kárpát-medencében élő népek és országok közötti kapcsolatot.

Példaként hozta fel erre Szerbiát, ahol az ország európai uniós törekvései jól összeköthetők a magyar nemzeti kisebbség és a magyar szórvány boldogulásával, de megemlítette a jó szlovák magyar államközi kapcsolatokat, bár ezen a területen még van tennivaló főleg a nemzetiségi jogok terén.

A miniszteri biztos hangsúlyozta, hogy a szomszéd népekkel együttműködésben képzeli a jövőt. A magyar szórvány napja tehát miközben fontos nemzeti ügy, túl is mutat önmagán, hiszen a népek közötti együttműködéséről is szól. Grezsa István kitért arra is, hogy a magyar szórvány és a tömbvidékek magyarsága a magyarság számára egyfajta aranytartalék is, amely növeli a magyarság 21. századi versenyképességét.

Valóban minden magyarra, a magyar szórvány legelmaradottabb részein élőkre is számít a magyar kormány – mondta a miniszteri biztos.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a szórványban élő magyarság nemcsak humán erőforrás, hanem ebből adódóan gazdasági versenyelőnyt is eredményez.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre