Egyelőre nem lesz humanitárius vízum

Nem lett meg az abszolút többség a humanitárius célú vízumok bevezetését kezdeményező határozatról szóló európai parlamenti (EP-) szavazáson. A jelentéstevő azonban új voksolást szeretne kiíratni, mivel szerinte technikai hiba történt.

A dokumentum elfogadásához abszolút többségre, azaz 376 szavazatra lett volna szükség, de csak 349 képviselő voksolt igennel, 199 pedig nemmel. A házszabály szerint a dokumentum elfogadásának vagy elutasításának megállapításakor csak az igen és a nem szavazatokat veszik figyelembe.

Juan Fernando López Aguilar spanyol szociáldemokrata jelentéstevő új szavazás kiíratását kérte, mivel szerinte a végszavazás előtt egy perccel még 655 képviselő adta le a voksát egy másik kérdésben, és időközben senki nem hagyta el az üléstermet. Így az történhetett, hogy sokan, mintegy hatvanan túl hamar vették ki a szavazókártyájukat, és emiatt a gép nem számolta a voksukat. A kérést viszont Antonio Tajani, az EP elnöke elutasította. Ennek ellenére szakértők szerint a parlament házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete elvileg csütörtöki ülésén még dönthet az új voksolásról.

Többen hasonlóan a jelentéstevőhöz felszólaltak, új szavazást kérve másnapra. Tajani ezt elutasította, és az érintettek hibájának nevezte, hogy még az eredmények megjelenése előtt kivették a kártyájukat.

A küzdelem még nem ért véget. Nem lenne szabad elszalasztani ezt a lehetőséget – mondta Aguilar

Rámutatott arra is, hogy a menekültek 90 százaléka szabálytalanul, gyakran életveszélyes útvonalakon kényszerült eljutni az Európai Unióba. A határozatban felszólították volna az Európai Bizottságot, hogy áprilisig tegyen javaslatot a védelmet kérő személyek legális beutazási lehetőségeit megteremtő közösségi jogi keret felállítására, olyan humanitárius célú vízum létrehozására, amely lehetővé tenné a menedékkérelem benyújtását az ezt önként vállaló EU-tagállamok unión kívüli külképviseletein.

A humanitárius vízumot kiadó államok lehetővé tennék az érintettek belépését a területükre kizárólag a menedékkérelmük benyújtása céljából. A tervezett rendelet azonban nem kötelezné a tagországokat ezek kiadására, csupán közös keretet hozna létre az így eljárni kívánók számára.

Az Európai Parlament a józanság legcsekélyebb jelét sem mutatva olyan kezdeményezéssel állt elő, amely migránsok tömegeit kívánja Európába juttatni – írta közleményében a voksolás előtt Gál Kinga fideszes képviselő.

Egyúttal elfogadhatatlannak nevezte a realitásoktól elrugaszkodott javaslatot, mert véleménye szerint az a probléma orvoslása helyett csak importálná azt. Bár az ügyet már megvitatták az EU-ban, nem született eredmény. Jelenleg számos ilyen tagállami program létezik, de nincs egységes jogi keret a közösségi jogban.

Az Európai Bíróság márciusban kimondta, hogy a tagországok a jelenleg hatályos jogszabályok alapján nem kötelezhetők humanitárius vízum kiadására az EU-n kívüli államok azon polgárainak, akik azért szeretnének a területükre belépni, hogy ott menekültstátust kérjenek.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre