USA: Győzött az első nyíltan biszexuális szenátor
Eddig is nyilvánvaló volt, hogy Donald Trump fel tudja kavarni az állóvizet. Arra azonban kevesen számítottak, hogy a republikánus fellegvárnak számító Arizonában demokrata jelölt nyer – erre 1988 óta nem volt példa. Arra pedig még kevesebben számítottak, hogy egy hete a republikánus jelölt, Martha McSally gyakorlatilag nyertesnek láthatta magát, aztán mégse. A szavazatok összeszámolása elhúzódott, így a demokrata Kyrsten Sinema idővel behozta lemaradását és már 38 ezer szavazattal vezet.
Az amerikai szenátusnak jelen állás szerint 47 demokrata tagja lesz, és 51 republikánus.
Ez persze még nem biztos. Floridában ugyanis még mindig számolják a szavazatokat, ahol bár a republikánus jelölt áll jobban, sokat elmond, hogy az egyik megyei választási igazgató elmozdítását kérték a napokban.
Még tovább bonyolítva a képet a mandiner.hu arról is beszámolt, hogy a demokrata, biszexuális Kyrsten Sinema, Donald Trump törvényjavaslatainak több mint a felét egyébként megszavazta. Európai szemmel időnként nehéz eldönteni, ki kivel van az USA-ban…
(Mandiner)