Sargentini-jelentés: Szakértők szerint jogellenes az EU eljárása

Kovács Istvánt az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában az Általános Ügyek Tanácsa meghallgatásáról kérdezték, amelyen a hetedik cikkely szerint indult eljárást vitatják majd meg.

A szakértő elmondta: ebben a szakaszban az Európai Tanácsnak kellene eljárnia. Ennek ellenére – értékelése szerint – „teljesen jogellenesen” a tanácsi ülés mellett egy meghallgatást is fognak tartani, amelyen az Európai Parlament (EP) jelentéstevője, Judith Sargentini is kifejti a parlament álláspontját.

Hozzátette: a jog szerint az Európai Parlament szerepe véget ért volna azzal, hogy elfogadták a Sargentini-jelentést. Most viszont úgy tűnik

az eljárási szabályokat úgy lehet értelmezni, ahogy az „európai elitnek érdekében áll”.


Hirdetés

Kovács István kiemelte: a meghallgatáson nem konkrétan a Sargentini-jelentés van napirenden, az a hetedik cikkely szerinti eljárásról szól. Most viszont amellett, hogy lesz egy tanácsi ülés, ahol megvitatják Magyarország helyzetét, lesz egy nem hivatalos ülés is.

(MTI)

 

'Fel a tetejéhez' gomb