Életkezdési támogatás: Az a cél, hogy minden tervezett gyermek megszülessen
Rétvári Bence felidézte, hogy a fiatalok életkezdési támogatása akár 10 millió forintos kamatmentes kölcsönnel járulna hozzá a családalapításhoz. Erről is kérdezi a kormány a nemzeti konzultációban a magyar embereket – tette hozzá.
Magyarország családbarát,
ám a fiatalok egyre később vállalnak gyereket, így a családokban többnyire eggyel kevesebb születik, mint amennyit elterveztek, szerettek volna – emelte ki az államtitkár.
A kormány már eddig is számos eszközzel ösztönözte a gyermekvállalást: ilyen például a családi adókedvezmény, a csok, a diákhitel elengedése vagy a gyed-extra. A családi adókedvezményt a családok 95 százaléka veszi igénybe, a csok segítségével eddig 90 ezer család, 360 ezer ember jutott összesen 250 milliárd forinthoz és közel 30 ezer gyermeket vállalt – ismertette. Továbbá az első gyermek megszületésekor a kormány felfüggeszti a diákhitel visszafizetését, a második gyermek megszületésekor átvállalja a diákhitel egyik felét, a harmadik gyermek megszületésekor pedig a másikat is.
A lakáshitelből pedig egy-egy milliót áll az állam a harmadik és a további gyermekek után. Mindezt egészítené ki a jövőben a fiatalok életkezdési támogatása, amely akár 10 millió forintos kamatmentes kölcsön is lehet – sorolta az államtitkár.
(MTI)