Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentje

November ötödike a Magyar Katolikus Egyházban Szent Imre herceg ünnepe. Korai halála és Istenhez hű élete miatt szent István király és boldog Gizella királyné fia a magyar ifjúság védőszentje lett. A „liliomos herceg” nem csak szűzi élete miatt vált példaképpé, hanem – ahogy joggal írta Sík Sándor – 

Szent Imre kétségtelenül erőteljes, férfias jelenség volt.

Kétféle vér egyesül az ereiben: apai és anyai öröksége bár kétféle, de édestestvére egymásnak. Mindkettő a hősiességnek, a hivatásnak, a heroizmusnak hagyománya. Az apai vér Árpád vére, aki maga is folytatója volt a honfoglaló ősök hősies hagyományának. Szent István hitvédő harcaiban átlelkesült, átszellemiesült ez a vér, de erejéből, bizonyos értelemben még ősi vadságából, fiatalos nyerseségéből is alig vesztett. Nem lehet kétséges, hogy az uralkodó, hadvezér, diplomata Szent István trónusának várományosát is uralkodónak, hadvezérnek és diplomatának nevelte. A hősi magyar hagyományban nevelte. A másik hagyományt az anyatejjel szívta magába: anyja Gizella, maga is szent életű Boldog, a regensburgi udvar szent levegőjéből jön, ahol már akkor egy császári szent-család él, és szenteli meg az uralkodás német hagyományait.

A korabeli írók arról tesznek tanúságot, hogy Szent István szenvedélyesen szerette Imre fiát, akiért szüntelenül imádkozott, és mindent megtett az erényes életre való neveléséért. Nevelői között találjuk a Velencéből érkezett bencés szerzetest, Gellértet, aki a mennyei és földi tudományok mestere volt.

Az ifjú herceg feltehetőleg a görög uralkodói házból vett feleséget magának, akivel minden bizonnyal, korábbi fogadalmát megtartva – szűzi életet élt. Atyja őt kívánta utódjául látni a királyi trónon, ezért minden jó tanáccsal ellátta őt, amelyről az Intelmek című írása tanúskodik. Erre azonban már nem kerülhetett sor, hiszen Imre herceget vadászat közben egy földühödött vadkan halálra sebezte, és sebeibe 1031. szeptember 2-án belehalt. A gyászhír hatását a krónika így érzékelteti: ,,Siratta őt Szent István és egész Magyarország vigasztalhatatlanul, nagy sírással…”

Szent László király Szent Imrét atyjával, Istvánnal, és nevelőjével, Gellért püspökkel 1083-ban az ország főpapjai és világi nagyjai jelenlétében oltárra emeltette, amely a szentté avatást jelenti. Azóta Szent Imre herceg példaképe lett a magyarságnak, elsősorban a magyar ifjúságnak.