Erősödtek a kínai tőzsde főbb mutatói, miután Trump és Hszi telefonon egyeztetett

 

Trump elnök Twitter-bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy jól haladnak a kereskedelmi tárgyalások Kínával. Megerősítette továbbá, hogy november végén, a G20-as országcsoport argentínai csúcsértekezletének idején megbeszélést folytat majd Hszi elnökkel.

A Bloomberg hírügynökség bennfentesekre hivatkozva jelentette: Trump elnök szándéka szerint a G20-as csúcstalálkozón kereskedelmi egyezmény születhet a két ország között. Szándékát az is alátámasztani látszik, hogy a Hszi elnökkel folytatott telefonbeszélgetés után az amerikai elnök felkérte az illetékes tisztviselőket az egyezmény lehetséges feltételeinek kidolgozására. Egy meg nem nevezett forrás szerint az egyezmény egyik kényes pontja a szellemi tulajdon lopásának problémája lehet.

Hszi elnök a CCTV kínai állami televíziónak adott nyilatkozatában reményét fejezte ki arra vonatkozóan, hogy Kína és az Egyesült Államok stabil és egészséges kapcsolatot alakítson ki, és aláhúzta, hogy hajlandó megbeszélést folytatni Trump elnökkel Argentínában. 


Hirdetés

A kínai államfő úgy fogalmazott: a két ország kereskedelmi megbízottainak tanácskozniuk kell a feleket aggasztó kérdésekről, és ki kell dolgozniuk egy mindkettőjük számára elfogadható tervet, mely alapján konszenzusra juthatnak a kereskedelmi probléma megoldásának érdekében. Hszi elnök a Donald Trumppal folytatott telefonbeszélgetésről elmondta: mindketten azt remélik, hogy kibővíthetik az országaik közti kereskedelmi együttműködést. 

A befektetők örömmel fogadták, hogy a kínai és az amerikai elnök fél év után először közvetlen megbeszélést folytatott. A kereskedelmi háború lehetséges fegyverszünetének hírére a kínai értékpapírok ára szárnyra kapott, pénteken a sanghaji irányadó index 2,7 százalékot, a hongkongi Hang Seng pedig 4,21 százalékot emelkedett. 

A Trump-kormány júniustól kezdődően mintegy 250 milliárd dollár (70 ezer milliárd forint) értékű, Kínából importált csúcstechnológiás termékre vetett ki 25 százalékig terjedő büntetővámokat, melyre válaszul Peking bejelentette, hogy ugyanolyan mértékű büntetővámokat vezet be az amerikai importcikkekre vonatkozóan.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb