Újabb jelölt a CDU elnöki tisztségéért

Angela Merkel kancellárról a közleményében azt írja, hogy tiszteletet és elismerést érdemel a CDU elnökeként 18 éven keresztül végzett munkájáért. Ennek a munkásságnak a lezárása lehetőséget ad a pártnak arra, hogy újra meghatározza a helyét a politikai térképen. Ehhez szerinte új lendületre és megújulásra van szükség, amit tapasztaltabb és fiatalabb vezető személyiségekkel lehet megalapozni.

Az egykori frakcióvezető közleményében kifejti, hogy hosszú mérlegelés és számos beszélgetés után készen áll pártelnökként felelősséget vállalni ebben a folyamatban, és a CDU elnökeként mindent megtenne a párt „belső összetartásáért” illetve azért, hogy meg tudjon felelni a jövő kihívásainak.

Friedrich Merz 2000-től 2002-ig volt az akkor ellenzékben lévő CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) közös Bundestag-frakciójának vezetője, vagyis a parlamenti ellenzék első számú politikusa. A pozíciót Angela Merkel vette át tőle, miután a CDU/CSU pártszövetség és Edmund Stoiber kancellárjelölt vereséget szenvedett a 2002-es Bundestag-választáson. Friedrich Merz, akit a CDU konzervatív irányzatához soroltak frakcióvezető-helyettesként folytatta pályafutását, és egyre inkább alulmaradt a pártot a politikai közép felé terelő elnökkel, Angela Merkellel folytatott küzdelemben. Tisztségéről 2004-ben lemondott, visszavonult a politika első vonalából és a 2009-es választáson már parlamenti képviselői helyért sem indult.

Elemzők szerint Angela Merkelhez fűződő viszonya elég konfliktusos, és valószínűsíthető, hogy megpróbálja eltávolítani régi vetélytársát a kancellári tisztségből, ha megnyeri az elnökválasztást a CDU december 7-én Hamburgban kezdődő kétnapos tisztújító kongresszusán.


Hirdetés

Miután Angela Merkel hétfőn bejelentette, hogy befejezi pártelnöki munkáját, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár és Jens Spahn egészségügyi miniszter is jelezte, hogy elindul a pozícióért. Korábban pedig három CDU-tag, Andreas Ritzenhoff marburgi vállalkozó, Jan-Philipp Knoop berlini egyetemi hallgató és Matthias Herdegen bonni jogászprofesszor jelentette be indulását. Egyikük sem ismert az országos politikában.

(MTI, Fotó: Pixabay)

'Fel a tetejéhez' gomb