Merényletre készültek Dánia területén

Finn Borch Andersen, a dán titkosszolgálat (PET) vezetője elmondta erős a gyanújuk, hogy az iráni hírszerzés merényletet akart elkövetni Dániában. A merényletkísérletet meghiúsítandó indítottak szeptember végén nagyszabású rendőri akciót, amelynek keretében elvágták egy időre a fővárosnak helyet adó Sjaelland szigetet az ország többi részétől, és leállították a Svédországba és Németországba induló kompjáratokat is. A dán rendőrség munkáját a svéd és norvég hírszerzés is segítette.

Anders Samuelsen dán külügyminiszter a bejelentésére reagálva Twitter-üzenetében „teljes mértékben elfogadhatatlannak” minősítette az elhangzottakat, és leszögezte, hogy Dánia nem hagyja szó nélkül az esetet. Elmondása szerint Koppenhága jelenleg is egyeztet európai partnereivel.

A merényletet célpontja a Koppenhágától délnyugatra található Ringstedben élő iráni állampolgárok egy csoportja lett volna, akik tagjai az Arab Küzdelem Ahváz Felszabadításáért Mozgalom (ASMLA) nevű iráni arab szakadár csoportosulásnak. A szervezet célja, hogy független államot hozzon létre az Irakkal határos, olajban gazdag délnyugat-iráni Huzisztán tartományban, amelynek központja Ahváz városa.

Teherán szerint az ASMLA a felelős azért a támadásért, amelyet a múlt hónapban hajtottak végre az ahvázi katonai díszszemle során fegyveresek. A merényletben legalább 25 ember vesztette életét, és 60 sebesült meg.


Hirdetés

(MTI, Fotó: Pixabay)

'Fel a tetejéhez' gomb