Gulyás: sorsdöntő lesz az EP-választás magyarországi eredménye

Gulyás Gergely úgy vélekedett, hogy a jövő évi voksoláson arról kell dönteni, hogy Európa milyen álláspontot foglaljon el a migráció kérdésében. A magyar kormányzat véleménye szerint a migráció kérdésében a tagállami szuverenitás semmilyen mértékben nem korlátozható. Ebben a tekintetben a magyar választóknak világos választ kell adniuk Brüsszelnek – tette hozzá a politikus.

Gulyás Gergely úgy vélekedett, hogy Európa még soha nem volt olyan megosztott mint manapság. Mára viszont a kelet-nyugati megosztottság  ideológiai megosztottsággá vált. A két élesen elkülönülő elképzelés egyike szerint a kontinens jövője az Európai Egyesült Államok, míg viszont a másik a szuverén tagállamok közösségét tartja fontosnak – mondta. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány álláspontja szerint az Európai Egyesült államok azért nem vezethet eredményre, mert az a nemzeti identitás feladását feltételezi. Ám sokan éppen ennek érdekében még több migráns betelepítését tartják szükségesnek Európába – figyelmeztetett a miniszter.

Gulyás Gergely közlése szerint Brüsszel nem Európa, az Európai Parlament intézménye pedig önnön karikatúrájává vált, és a testület önkontroll nélkül tapos rá az országokra.  Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy 1979 óta a tagállami belpolitikai kérdések határozzák meg az Európai Parlament összetételét, ám mára összeurópai üggyé vált a migráció ügye. Ez abból is látszik, hogy az elmúlt időszakban megtartott tagállami választásokat is a migráció ügye dominálta. Ebben az európai vitában pedig a magyar választók is részt vehetnek – mondta a miniszter.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Sargentini-jelentés nyomán Magyarországgal szemben megindult eljárásnak nincs különösebb jelentősége. Ugyanis biztosak lehetünk abban, hogy néhányan vétót emelnek, ha korlátozni kívánják Magyarország szavazati jogát – közölte. Nem vagyunk egyedül, a visegrádi együttműködés országai erős szövetségesei Magyarországnak – mondta Gulyás Gergely.


Hirdetés

(MTI)

 

'Fel a tetejéhez' gomb