Egy év telt el az al-Shabaab legpusztítóbb szomáliai támadása óta

2017 október 14-én, alig több mint egy éve, az al-Shabaab végrehajtotta Szomália történetének az eddigi egyik legnagyobb terrorista támadását. „Afrika szarván” továbbra sem lehet látni a reményt, hogy véget vethetnek a világ egyik legaktívabb terrorista-szervezet működésének.

 

 


Hirdetés

Azon a reggelen telepakoltak egy teherautót robbanóanyaggal és a főváros, Mogadishu központjába hajtottak vele. A civilekből álló hatalmas tömeg közepén történt a robbanás.

Ez a támadás több mint 600 ember életét követelte és egy gigantikus krátert hagyott maga után a város utcáin. Hatását még ma is érezni. Az al-Shabaab, melynek jelentése „Az Ifjúság”, már évek óta a világ legaktívabb terrorista csoportjainak dobogóján van. Politikai és vallási céljuk, hogy Észak-Afrikában egy olyan kalifátust hozzanak létre, ahol érvényesíteni tudják az általuk vallott rendkívül szigorú és szélsőséges iszlám nézeteket. Ennek ürügyén számtalan támadást hajtottak már végre a szomáliai emberek ellen, és a határt átlépve, a szomszéd ország, Kenya polgárai ellen is.

Szomália jelenlegi helyzetéből adódik, hogy a véletlenszerűen kiszemelt célpontjaik nagy része muszlim (az ország népességének 99.8%-a szunnita), akikről úgy tartják, túlságosan is a nyugati liberalizmus és kapitalizmus felé fordultak. Azonban a keresztények iránt érzett gyűlöletük Szomália szerte bujdosásra kényszerítette az ott élő keresztényeket. Nem tűrnek meg semmiféle Krisztus-imádatot az országban és megölnek minden Krisztus-követőt, akire rábukkannak. 

Átjárnak fosztogatni és öldökölni a szomszédos Kenyába, félelemben tartva az ottani keresztény populációt (Kenya népességének több mint 80%-a keresztény). Az elmúlt években ezek a rajtaütések száznál is több életet követeltek.

Az al-Shabaab terroruralmának a szomáliai és kenyai emberek fölött mindenképp véget kell vetni. A támadások véget kell érjenek és biztosítani kell minden ember számára a szabad vallásgyakorlás alapvető lehetőségeit. Enélkül soha nem lesz béke és Szomália továbbra is a világ egyik legingatagabb kormánnyal rendelkező, törékeny országa marad.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás és kép: ICC, Garowe Online

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb