Ma van az 1956-os pápai enciklikák évfordulója
XII. Piusz 1956-ban három encikliát és két rádiószózatot is megfogalmazott a magyarok ügyében. A katolikus egyház történetében teljesen egyedülálló, hogy egy pápa kilenc nap alatt három alkalommal is egy üggyel foglalkozzon, de XII. Pius mindenáron szerette volna megmenteni a magyar nemzetet, melynek lelkében szerinte a Megváltó lángol. Ő volt az is, aki Hitler idején zsidók ezreit mentette a Vatikánban, majd Róma bombázásakor azt üzente neki, ha tovább folytatja a város romba döntését, ő szeretne lenni első áldozata. Pius, a korabeli tudósítások szerint szinte a rádió mellett hallgatta végig a magyar forradalom történetét, annyira eggyé vált a nemzet szabadságharcával. Majd minden nap megszólalt a magyarok ügyében. 1956 október 24-étől a vatikáni napilap már folyamatosan tudósított a budapesti eseményekről, Mindszenty kiszabadításáról, és a szovjetek bevonulásáról.
62 évvel ezelőtt, október 28-án Luctuosissimi eventus (Gyászos események) címmel jelent meg XII. Piusz pápa enciklikája a magyar nép békéjéért és szabadságáért folyó nyilvános imákról. „ Rendkívül komoly körülmények között, melyek a keresztény nyáj egy részét annyira sújtják, kedves emlékek jutnak eszünkbe. Midőn 20 évvel ezelőtt elődünk XI. Piusz legátusaként Budapestre mentünk, hogy részt vegyünk az Eucharisztikus világkongresszuson, melyet akkor ott tartottak meg, nagy örömmel és vigasztalással láttuk, hogy a szeretett magyar katolikusok mily nagy áhítattal és mély tisztelettel követik a legméltóságosabb Oltáriszentséget, midőn azt a város utcáin körmenetben vitték.
Biztosak vagyunk abban, hogy ugyanaz a hit, az isteni Megváltó ugyanilyen szeretete lángol fel ismét ennek a népnek a lelkében, annak ellenére, hogy azok, akik az istentelen kommunizmust rájuk erőszakolták, minden eszközzel arra törekedtek, hogy kitöröljék lelkükből atyáik vallását”.
Első körlevelét, november másodikán követte a XII. Piusz pápa az 1956-os magyar forradalom eseményeivel foglalkozó második enciklikája. „Nem kisebb örömmel vettük tudomásul, hogy szeretett fiainkat. S. Wyszynski bíborost, Varsó érsekét, valamint Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, akiket a múltban eltávolítottak székükből, visszaállítottak méltóságukba és felelős hivatalukba, ahol örvendező tömegek fogadták őket diadalmas üdvözléssel, miután ártatlannak és igazságtalanul megvádoltnak jelentették ki őket” – írta a pápa, kicsit előre örülve.
A szovjet bevonulás másnapján, november 5-én kiadott, Datis nuperrime (Nemrég kiadott) kezdetű körlevelében a pápa utalva néhány nappal korábbi, reménykedő enciklikájára elborzadva említette az ország megtámadását, amikor szokatlanul keményen fogalmazva kijelentette: „A magyar nép vére az égre kiált, (…) idegen fegyverek segítségével új rabszolgaságba taszították a vértől ázott nemzetet”. Természetesen elítélte a szovjetek bevonulását, Isten Káinnak mondott szavait idézte, miszerint „testvéred vére hozzám kiált a földről”, és nem felejtette el figyelmeztetni az agresszorokat, hogy Isten nem csak a haláluk után bünteti meg a bűnösöket, „időnként már e földi halandó életben megbünteti az uralkodókat és azok nemzetét, amennyiben igaztalanul bántak másokkal”. „Kötelességünk diktálja, hogy felemeljük tiltakozó szavunkat és bánkódjunk a fájdalmas események felett, melyek keserű fájdalmat és méltatlankodást keltettek nemcsak a katolikus világban, hanem minden szabad nemzet körében.
Fontolják meg végre azok, akiket felelősség terhelt azokért a gyászos eseményekért, hogy a népek igazi szabadságát sohasem lehet vérbe fojtani. Nekünk, akik atyai lélekkel tekintünk minden népre, ünnepélyesen ki kell jelentenünk, hogy minden erőszak, minden igazságtalan vérontás, bármely részről induljon is ki, mindenkor tilos.
Ismét sürgetnünk kell minden népet és társadalmi osztályt, hogy teremtsék meg már a békét, amelynek igazságosságon és szabadságon kell alapulnia, és éltető tápláléka a szeretet.
XII. Pius mindhárom, magyarok ügyében írt encikliája ITT olvasható teljes egészében.
