Egy floridai férfit vádolnak azzal, hogy 14 bombát küldött Trump kritikusainak

Ujjlenyomat és DNS segítségével kapták el a gyanúsítottat

A férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 14 levélbombát küldött Trump kritikusainak Floridában letartóztatták. Az eset mutatja, hogy évtizedek óta a legmérgezőbb választási kampány folyik, ami átitatódott gyűlölettel.

Az 56 éves Cesar Sayoct, pizzafutárt, zöldségest és korábbi sztriptíztáncost, akit egyszer már megvádolták azzal, hogy bombát küldött egy elektromossági vállalatnak számlázási vita miatt, szövetségi ügynökök vettek őrizetbe Plantationban, Florida államban Miami közelében. Ujjlenyomat és DNS segített azonosítani a gyanúsítottat, de a letartóztatása nem szükségszerűen jelenti azt, hogy elmúlt a veszély, figyelmeztetett Christopher Wray, az FBI igazgatója egy sajtókonferencián. Wray elmondta lehetnek még csomagok, amelyeket már elküldött a gyanúsított.

A Reuters olyan információk birtokába jutott, hogy a hatóságok azt vizsgálják nem voltak-e társai a bűncselekmény elkövetésében. Sayoc elfogását egy négynapos embervadászat előzött meg, miután olyan vezető demokrata politikusok, mint a volt elnök Barack Obama, vagy külügyminisztere Hillary Clinton, aki Trump ellenfele volt a 2016-os elnökválasztáson bombával töltött csomagot kaptak. Az összes bombát az amerikai postán keresztül küldték el és elérték a címet anélkül, hogy felrobbantak volna.  Ha elítélik Sayoct, akár 48 év börtönbüntetésre is számíthat az ügyészség szerint.

Korábbi ügyvédje, Ronald Lowy zavarodott férfiként jellemezte, aki nehezen tudja kordában tartani érzelmeit. Sayoc unokatestvére, Lenny Altieri, az AP-nek nyilatkozva keményebben fogalmazott: “tudom, hogy a fickó egy tébolyult. Mindig is magának való volt.” Az AP szerint Sayoc az interneten összeesküvés elméletek, álfelhasználók mikroblogjai nyújtotta megtévesztő információk és jobboldali honlapok híreinek “mérgező elegyét” fogyasztotta.

Donald Trump amerikai elnök kijelentette: a feltételezett elkövető cselekedeteiért nem terheli felelősség. “Nincs helye hibáztatásnak” – hangoztatta Trump, majd közölte, hogy nincs oka a politikai rendezvényeken használt retorikáján tovább enyhíteni. Mint mondta, inkább lenne oka arra, hogy élesebb hangnemet üssön meg, mert a sajtó őt és a republikánusokat tisztességtelenül kezeli. “Ha megnézik, mi történt Steve Scalise-zel, azt egy másik párt támogatója követte el” – mondta Trump felidézve a 2017-ben történt lövöldözést a republikánus kongresszusi csoport baseball-edzésén Alexandria városában, aminek során a republikánus párti képviselő is megsebesült.

(Reuters, MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre