Vizi E. Szilveszter: Botorság azt terjeszteni, hogy ki akarnánk lépni az EU-ból

A Magyar Időknek adott interjúban beszélt arról Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke,rendes tagja, hogy az elnöklete alatt álló Magyarország Barátai Alapítvány néhány nappal ezelőtt külföldi újságíróknak mutatta be az országot. Mint mondta, ennek célja az volt, hogy

a vezető nyugati lapok véleményformálói jobban megértsék a magyar politikát, saját szemmel tapasztalják meg, milyen az élet Magyarországon.

„Általában a főszerkesztőkre bíztuk, hogy kit delegálnak. A német konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) publicistája, Stephan Löwenstein gyakran közölt Magyarországról, elsősorban Orbán Viktorról kemény kritikát. Ő is eljött” – nyilatkozta Vizi a Magyar Időknek. Hangsúlyozta, hogy nem „mikrofonállványokat” hívtak, hanem érdeklődő, kérdező, akár bíráló szakembereket, akik bármit megkérdezhettek az előadóktól. Bátor vállalkozás volt, mert vannak olyan emberek, akiket a tények sem tántorítanak el berögzült tévhiteiktől – mondta.

 Mint mondta, reméli, hogy a Magyarországról felrajzolt hamis kép változik. A Terror Háza meglátogatása is komoly érzelmi hatással volt a vendégeikre. Egyesek fasizmussal vádolják ezt az országot, náci magatartást emlegetnek, antiszemitizmusról szólnak velünk kapcsolatban. Tavaly Darvas István rabbi, Deák Gábor, a Lauder Javne iskola kuratóriumának tagja és Jusztin Ádám, a 2019-ben esedékes Maccabi-játékok egyik szervezője mondta el ezzel kapcsolatos gondolatait. Több újságíró megdöbbent, hogy ebben az országban szabadon lehet járni, hogy Budapest utcáin rengeteg a turista, hogy nem áll minden utcasarkon golyóálló mellényben, géppisztollyal felszerelt kommandós – ellentétben néhány nyugat-európai nagyvárossal – fogalmazott.


Hirdetés

Az elnök és társasága jövő ősszel újabb csoportot szeretnének majd fogadni.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Atlanti Tanács elnökeként mi a véleménye azokról a feltételezésekről, hogy Magyarország ki akar lépni a NATO-ból és az Európai Unióból, Vizi E. Szilveszter azt mondta, úgy gondolja, hogy a magyar nép nem tervez ilyet. „A NATO-csatlakozásunkat mintegy 85 százalékos aránnyal támogatták az emberek. Ön szerint melyik kormány merne ezzel szembemenni? Ugyanez áll az uniós tagságunkra. Botorságot beszél, aki ilyen híreket terjeszt – fogalmazott.

'Fel a tetejéhez' gomb