Emberi jogi szervezet: külföldi fegyveresek irányították a jazidi kisebbség elleni atrocitásokat Irakban

Külföldiek irányították a megerőszakolásokat és rabszolgakereskedelmet

Külföldi fegyveresek - főként európaiak - vezető szerepet játszottak a jazidi kisebbség ellen az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által elkövetett atrocitásokban - közölte egy emberi jogi szervezet csütörtökön túlélők tanúvallomásaira és bizonyítékaira hivatkozva.

A párizsi székhelyű Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (FIDH) jelentése kiemelte, hogyan irányították külföldiek az Iszlám Állam iraki vezetői által kitervelt szervezett megerőszakolásokat és rabszolga-kereskedelmet. A szervezet szerint e tettek kimerítik a népirtás és az emberiesség elleni bűncselekmények fogalmát, és az FIDH szorgalmazza, hogy a szélsőséges csoport tagjait háborús bűnösként állítsák bíróság elé.

A jelentés szerint egy internetes csevegőfórumon az IÁ egyik fegyverese egy jazidi fogoly nőt kínált fel cserébe egy pár Adidas sportcipőért. Egy másik a fegyverét kínálta fel. A terrorszervezet nemcsak jazidi nőket és lányokat vett és adott el, de fiatal fiúkat is, akiket megtanítottak volna harcolni és a saját népük ellen fordítottak volna.

“Nem könnyű dolog a tanúskodás a túlélők számára. Az életüket kockáztatják, ha a történetüket és a sorsukat nyilvánosságra hozzák, és ezt senki sem akarja” – mondta Nadia Murad, az idei év Nobel-békedíjasa. Nadia Murad egyike volt a több ezer jazidi asszonynak és lánynak, akiket 2014-ben elraboltak és rabszolgaságba kényszerítettek. “Fontos számunkra, a jazidik számára, hogy igazságot szolgáltassanak, ezért álltak elő a túlélők a történeteikkel” – tette hozzá Murad.

Az FIDH adatai szerint a becslések szerint 6800 elrabolt nő mintegy felének nyoma veszett. A nők és lányok, akiknek sikerült megszökniük, szervezett rabszolgatartó rendszerről számoltak be, amelyet magas rangú külföldi fegyveresek felügyeltek. Az AP amerikai hírügynökség 2016-ban beszámolt arról, hogy az Iszlám Állam fotóarchívumot állított össze az elrabolt jazidi nőkről, hogy megakadályozzák a szökésüket, és megkönnyítsék a harcosok közötti cserét.

Nadia Murad közölte: a jazidik elleni bűncselekményekért felelősöket bíróság elé kell állítani.  “Mindnyájunk végső célja annak biztosítása, hogy igazságot szolgáltassanak, és eljárást indítsanak mindenki ellen, aki ezeket a bűnöket elkövette ellenünk” – hangsúlyozta.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre