Sikeres volt a rezsicsökkentési program
Németh Szilárd kiemelte: a dokumentumokban az olvasható, hogy a lakossági hátralékok a villanyszámlák esetében 45, a földgázszámlákat tekintve 75, a távhőszolgáltatási számlák vonatkozásában pedig 35 százalékkal mérséklődtek 2013 és 2018 között, öt év alatt Magyarországon több mint a felére csökkent le a lakosok közműtartozásának összege.
A nagyobbik kormánypárt alelnöke ezt nagyon szép eredménynek nevezte, amely mutatja, hogy minden területen megvalósult az, amit elhatároztak és 2013. január 1-jétől véghez vittek. A rezsicsökkentés a magyar családok érdekeit szolgálja – tette hozzá.
A villanyáram, a földgáz és a távhő ára egyaránt csaknem 25 százalékkal mérséklődött 2013-2014-ben a megelőző időszakhoz képest. Ennek köszönhetően 1400 milliárd forint maradt az embereknél, tehát egy család évente átlagosan 170 ezer forintot tud spórolni – ismertette Németh Szilárd.
Szavai szerint a 2010-et megelőző időszakban 8 év alatt 15-ször emelték a háztartási energiaszolgáltatások árát: a villanyé kétszeresére, a gázé háromszorosára növekedett.
Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok képviselői, de még a jobbikosok sem szavazták meg a rezsicsökkentést megalapozó döntéseket, egyik törvénymódosítást sem. A Fidesz alelnöke szerint a jelenleg ellenzékben lévők mindig ezt a politikát folytatják: nem Magyarország, a lakosság érdekeit képviselik, hanem az idegen cégekéit. Az embereket „kiszolgáltatták” a külföldi szolgáltatóknak, amelyek „kizsebelték” őket, több mint ezer milliárdot vittek ki az országból – fogalmazott.
Úgy folytatta, hogy az energiafüggőséget is megalapozták. A szolgáltatók „Magyarország feje fölött” kötöttek szerződéseket, és üzleti titoknak minősítették azok tartalmát – részletezte. Németh Szilárd kiemelte, hogy Bajnai Gordon akkori miniszterelnök 2010-ben még a gázártámogatást is megvonta a magyaroktól az IMF kérésére. Ezzel szemben a Fidesz 2010-ben befagyasztotta, majd néhány évvel később csökkentette a díjakat, így Európa legdrágább ellátórendszere a legolcsóbbá vált – hangoztatta az alelnök.
A struktúra teljes egészében nemzeti kézbe került, már nem a külföldi szolgáltatók szabják meg az árakat, és az emberek megszabadulnak az adósságtól – fűzte hozzá. Egy kérdésre felelve az államtitkár úgy fogalmazott, hogy a következő években is ugyanez a tendencia várható, ugyanilyen olcsó marad az energia. Továbbá a novemberben újrainduló Otthon Melege nevű programot rendkívül sikeresnek, s Európában és a világon egyaránt egyedülállónak nevezte.
(MTI)

Hirdetés