Zaránd Péter, volt HÖK-báró lesz Puzsér Róbert sajtófőnöke

Vasárnap.hu – Puzsér Róbert, a budapesti főpolgármesterségért induló komédiás sajtófőnöke kiválasztása során is igencsak mulatságosnak bizonyult. Puzsér kampányának "PR"-ját ugyanis az a Zaránd Péter fogja levezényelni, akinek nevéhez a 2014-es ELTE-s HÖK-botrányok is köthetőek.

Zaránd Péter az ELTE Politológia szakán végzett, innen került a Hallgatói Önkormányzatba is. Karrierje gyorsan ívelt felfele, s 2013 végén – az emlékezetes Listabotrányt követő időszakban – már az ELTE Hallgatói Önkormányzatának is az elnöke lett, ekkor  egyedüli jelöltként nyerte el a tisztséget. Később egy második ciklus erejére is alkalma volt beülni az elnöki székbe.

Zaránd volt az elnök akkor is, amikor 2014-ben először az ELTE Tanítóképző Karán, majd a jogi karon is kitört a botrány a gólyatáborokban előfordult nemi erőszak-esetek kapcsán. Ekkor Kőrösparti Péter, a HÖOK Elnöke minden, a szervezésben érintett tisztviselőt lemondásra szólított fel, Zaránd azonban megmaradt pozíciójában ciklusa végéig. Sőt, HÖK-ös pályafutása végeztével egyből az ELTE-n kezdett el dolgozni adminisztratív munkakörben. 

Zaránd Péter a Momentum alapító tagja, korábban a párt kampányfőnökeként is tevékenykedett, erről a tisztségéről azonban a párton belüli harcok miatt kellett lemondania 2017 végén.

Érdekesség, hogy a Momentum még nem döntött arról, hogy kit támogat a főpolgármester-választás során, így könnyen lehet, hogy Zaránd Péter – alapítóként – saját pártjával szemben is versenyezni fog.  Zaránd erre vonatkozóan azt nyilatkozta, hogy ha “valamilyen levitézlett baloldali induló mögé állunk be esetleg, akkor kénytelen leszek elhagyni a Momentumot, bármennyire is fájó szívvel tenném ezt meg alapítóként”.

Zaránd HÖK-ös pályafutásáról a Lokál írt a tavalyi év során egy összefoglaló cikket. Az írás kellőképpen rávilágít arra, hogy egyetemi pályafutása során miként sütögette saját pecsenyéjét Zaránd Péter.

Reméljük, eleget sütött belőle, mert bizony könnyen lehet, hogy a mostani választásokat követően éhen marad…

Iratkozzon fel hírlevelünkre