Sebastien Kurz és Tajani ellen ment Angela Merkel

Az Európai Uniónak a „kötelező szolidaritás” koncepcióját kellene alkalmaznia, mindegyik tagállamnak hozzá kellene járulnia a migrációs helyzet kezeléséhez, de nem feltétlenül menekültek befogadásával, erről ugyanis nincs konszenzus – mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár az uniós vezetők háromnapos csúcstalálkozóján egy bennfentes szerint, aki azt is hozzátette a Politico című lapnak, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „szokatlanul csendes volt az ülésen”, de ezen a ponton közbeszólt, és támogatásáról biztosította, „a legjobb javaslatnak” nevezte a Kurz által elmondottakat.

“Nem szabad, hogy túszaivá váljunk annak, hogy mindenáron konszenzussal kényszerüljünk dönteni, többségi szavazásra van szükség, ahogy azt az uniós szerződés előirányozza” – fogalmazott korábban az Európai Parlament elnöke is. Tajani szerint azoknak az országoknak, amelyek nem akarnak menedékkérőket befogadni, alternatívát kell kínálni.

Angela Merkel német kancellár azonban arról beszélt, hogy nem kíván elmozdulni „a kötelező felelősségvállalástól a kötelező szolidaritás felé”, és több más uniós vezető is hasonló véleményének adott hangot – közölte a bennfentes, akinek szavait hamarosan megerősítették.

A kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést a német kancellár szerint. Egy olyan új migrációs megközelítés, amely elveti a menekültek uniós tagországok közötti kötelező kvóták szerinti elosztásának rendszerét, nem oldja meg a migráció kérdését – jelentette ki Angela Merker Brüsszelben egy sajtóértekezleten, ahol azt mondta: a kvótarendszer elvetése „kicsit könnyű megoldás”, amely véleménye szerint nem európai válasz. Mint hangoztatta, nem kíván elmozdulni „a kötelező felelősségvállalástól a kötelező szolidaritás felé”, ahogyan azt a nap folyamán Sebastian Kurz osztrák kancellár javasolta. Még foglalkozni kell ezzel a kérdéssel, ugyanis még mindig vannak országok, amelyek egyedül maradnak a Földközi-tengeren érkező emberek okozta feladatok megoldásában – tette hozzá.


Hirdetés

(MTI)

 

'Fel a tetejéhez' gomb