Az IPCC közelmúltban kiadott tanulmánya apropóján az egyházak, gyülekezetek környezetvédelmi (vagy egyházi szóhasználattal: teremtésvédelmi) lehetőségeiről írt figyelemfelkeltő cikket Laborczi Dóra a Kötőszó blogon. A szerző rámutatott: apró lépéseken is sok múlik, és egyszerű, új rutinok bevezetésével is csökkenthető a hulladéktermelés, mégis, sok gyülekezeti rendezvényen, egyházi szervezésű találkozón és konferencián mégis műanyag tányérokat, kanalakat és poharakat használunk, amelyek aztán hatalmas szemeteszsákokba kerülnek az ételmaradékokkal együtt.

Laborczi arra hív mindenkit, aki közösségi programokat szervez, vagy azokon részt vesz, hogy gondoljon a környezeti terhelés csökkentésére. 

Lehet azt mondani, hogy ettől nem oldódik meg a probléma, de biztos vagyok benne, hogy ha minden gyülekezeti tagunk kerülné az egyszer használatos műanyag eszközöket, és elkezdené szelektíven gyűjteni a szemetet, annak lenne hatása

– írja a szerző. Egyben más, valójában egyszerű, mégsem eléggé komolyan vett praktikákra is rámutat, azt kérve mindannyiunktól, tanúsítsunk nagyobb felelősséget a ránk bízott bolygó és élővilága iránt. 

A “szürke helyett zöld egyházakra” térve leszögezi: a történelmi egyházak egyik nagy előnye itthon a hálózatosság és a rendelkezésükre álló erőforrás. Jelen vannak a szegénységtől leginkább sújtott térségekben is, ahol már működnek jó példák, ilyen a toldi biobrikettprogram. Egy ehhez hasonló, átfogó projekttel az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben, a telente húsba vágó módon fellépő tüzelőanyag-hiányt lehetne orvosolni helyben fellelhető, építési hulladékanyagokból közösségi szinten előállítható biobrikettel. 

hirdetés

Úgy véli: “szegénység és környezetszennyezés tehát nem csak globális, de helyi szinten is összefügg: a szegények problémáit kell orvosolni, hogy a nagy egész helyrebillenjen”, hiszen “Jézus sem mutatott más példát”.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.