Tékozlóan bánnak a görögök a migránsokra kapott EU-s támogatással
A görög migrációs minisztériumnál napok óta válsághelyzet uralkodik, miután Dimitrisz Vicasz tárcavezető a múlt héten elbocsátotta a regisztrációs központokért felelős részleg vezetőjét, Andreasz Iliopuloszt.
Iliopulosz korábban azt nyilatkozta a sajtónak: itt az ideje, hogy az ügyészség kezébe vegye a befogadó központok ügyét.
„Azt mondom, hogy kicsúszott az irányítás a kezünkből a táborokra szánt pénzek esetében” – hangsúlyozta. „Jelenleg a káosz az úr” – tette hozzá.
Az elmúlt hetekben gyakran láttak napvilágot olyan cikkek, amelyek azt pedzegették, hogy a görög hatóságok tékozlóan bántak az Európai Uniótól kapott forrásokkal. Egyes értesülések szerint több tisztségviselő sikkasztással tett szert nagyobb vagyonra. Bizonyítékokat egyelőre nem tártak a nyilvánosság elé.
A görög állam számos segélyszervezettel együtt eddig mintegy 1,6 milliárd eurós (több mint 520 milliárd forintos) támogatást kapott, hogy elfogadható körülményeket teremtsen a táborokban élő emberek számára. Illetékesek szerint a Leszbosz, Számosz és Híosz szigetén található központokban a legnyomorúságosabb a migránsok és menedékkérők élete.