Palkovics László szerint nem kell félnünk a digitalizációtól

MTI – Az innovációs és technológiai miniszter a MobilITy-Győr Digitális Élményközpont átadási ünnepségén nyilatkozott.

A mai napon megnyílt Magyarország első digitális élményközpontja, amely minden korosztály számára hasznosnak bizonyulhat a közeljövőben. Palkovics László a létesítmény megnyitóján többek közt arról beszélt, hogy négy hónappal ezelőtt, a minisztérium létrehozásakor a gazdaságfejlesztési stratégia megalkotása volt a legfontosabb. Ezzel a stratégiával kapcsolatban közölte: vállalati oldalról három dolog jellemzi a kihívásokat és lehetőségeket.

Megfelelő digitális környezet nélkül a vállalatok hosszú távú fejlődése nehezen lesz fenntartható – mondta elsőként. A második a termelékenységi kérdés, az, hogy adott idő alatt mennyi munkát tudnak elvégezni a magyar vállalatok, miként állnak ezzel most. Itt is van tennivaló – jegyezte meg. A harmadik témakör az innováció, a termékfejlesztési képesség, a megújulás képessége – közölte, hozzátéve, hogy az eszközök, amelyek az élményparkban vannak, erről a három ügyről szólnak.

Palkovics László úgy fogalmazott: ha a robotokra gondol egy munkavállaló, az jut eszébe, hogy elveszik a munkáját, helyette fognak dolgozni, és ez félelemérzetet okoz. Ugyanez igaz a digitalizációra, hiszen sok mindent megoldottak nélküle, de most mégis sokkal hatékonyabban lehet elvégezni bizonyos feladatokat.

A miniszter szerint nem valós az a félelem, amely ezzel az “új világgal” kapcsolatos. Azt mondta, a vállalatvezetők részéről egyértelműen nem a válasz arra a kérdésre, hogy ha digitális megoldásokat választanak a cégüknél, akkor ez jár-e a humánerőforrás leépítésével. Úgy folytatta: a létszám csökkenése helyett a robotok elvégzik az olyan munkákat, amelyek számunkra nem annyira érdekesek vagy veszélyesek. Így marad energia arra, hogy más, sokkal nagyobb hozzáadott értékű tevékenységet végezhessünk – magyarázta.

Úgy összegezte: lehet várakozással figyelni, hogy mi történik, részt lehet venni ebben a világban, de nem kell félni tőle, “jobbá teszi az életünket, a munkánkat”.

Iratkozzon fel hírlevelünkre