Legalább 20 keresztény fulladt folyóba a fulánik elől menekülve

A lelkipásztor is egyike volt annak a 27 embernek, akik életüket vesztették a fuláni fegyveresek legutóbbi, Nigéria észak-keleti térségének 5 keresztény többségű közössége ellen elkövetett támadási során. Többen megfulladtak, ahogy a helyi folyón átúszva próbáltak elmenekülni.

A World Watch Monitor több forrása is megerősítette, hogy a támadások szeptember 13 és 16 között következtek be Gon, Bolki, Ndumusu, Yotti és Yanga falvakban, Adamawa állam Numan önkörmányzati területén.

2017 decemberében ugyanezen térségben romboltak le 3000 otthont, miután a Nigériai Légierő vadászgépei állítólag rakétákat lőttek ki a fuláni pásztorok által megtámadott falvakra, írta februári jelentésében az Amnesty International. Egy névtelenségét kérő helyi lelkész úgy nyilatkozott, 27 embert temettek el a legutóbbi támadás után, mely a Benue folyó mellett élő közösségeket érte. Később hozzátette, hogy a lövéseket hallva


Hirdetés

sokan megrémültek és a bozótosba menekültek, vagy pedig megfulladtak, ahogy megpróbáltak – úszni nem tudva – átjutni a folyón.

A lelkész szerint 10 ember még nem került elő, négy Yangából és hat Bolkiból. „Senki nem tud semmit ezen eltűnt emberek hollétéről. Mivel nem találták meg a holttesteiket, még korai lenne halottnak nyilvánítani őket. Elhisszük, amit mondanak; talán néhányan még hazatérnek családjaikhoz” – mondta a lelkész.

A Bolki Lutheran Church of Christ in Nigeria (magyarul Krisztus Nigériai Luteránus Egyháza) 43 éves szolgálója, Gerison Ezekiel Killa tiszteletes az egyike volt azoknak, akik életüket vesztették. Felesége és hat gyermeke gyászolja.

Több, mint 45-en megsérültek, emellett a támadók fosztogattak és több házat is felgyújtottak, a jószágokat elrabolták. A Bolkit ért támadás egyik túlélője, Rahab Solomon állítása szerint a fulánik délután 3 óra körül rohanták le falujukat és válogatás nélkül lőttek mindenkire.

„A férjem és én Numanba mentünk, hogy felvegyük gyermekeinket 2 óra körül. 3-kor, a hazaút során hallottuk, hogy a falunk támadás alatt áll és már hárman meghaltak” – emlékezett vissza Solomon. A rákövetkező nap (szeptember 14-én) felhívtuk a férjem testvérét, aki elmondta, a fulánik üldözték a falubelieket és sokat megöltek közülük. Azokat, akik megpróbáltak átfutni a folyón, lelőtték, és sokan, akik máshogy próbáltak a folyón át menekülni, de nem tudtak úszni, ugyanúgy meghaltak; az úszni tudó emberek tudták csak túlélni. Azt hallottuk, hogy több, mint 25 holttestet szedtek ki a vízből. Az áldozatok pontos számát még nem lehet tudni, mert a hely még mindig támadás alatt áll – folytatta a férfi, majd hozzátette: „Nekünk azt mondták, hogy a fuláni fegyveresek minden házunkat felégették és a néhány farmokon elrejtőzött nőt és gyereket pedig elrabolták. Nincs többé otthonunk. Tehetetlenek vagyunk.

Jidauna Igiya, Gon falu vezetője, túlélte a szörnyűséget és így emlékezett vissza a támadás pillanatára:

„Vasárnap (szeptember 16-án), otthon voltunk családjaink körében; nem tudtunk arról, hogy a fulánik támadni készülnek. Habár hallottunk korábban pletykákat a Pasham és Lau falvak ellen tervezett támadásokról, pont ezért nem gondoltuk azt, hogy megtámadnak minket, mivel mi nem kaptunk ilyen üzeneteket, de délután 4 óra körül lövéseket hallottunk. A faluban mindenki fedezéket keresett és biztonságos helyre futott, ahogy a fulánik lövöldözni és gyújtogatni kezdtek.

A fulánik minden házat felgyújtottak.

Egy sem áll most már közülük és nem térhetünk vissza falvainkba. A fulánik a mi településünkről Ndumusuba mentek át, onnan Yangába, Yangából pedig Bolkiba, ahol folytatták a támadásaikat, megöltek még több embert és felgyújtottak még több házat. Jószágainkat elvitték, élelmiszerkészleteinket és tulajdonainkat kifosztották, a maradékot pedig, amit nem tudtak elvinni, felégették. 26-an haltak meg Gonban, a mi falunkban, ketten megsérültek.

A támadás alatt próbáltunk segítséget kérni a biztonsági erőktől, de senki nem jött megmentésünkre. Megoldottuk, hogy családjaink, gyerekeink, a nők és az idősebbek a bozótoson keresztül el tudjanak menekülni. Néhányunk még mindig ott bujdokolnak, menedékben, Gontól északra, miközben családjaink közül néhányan Numanban vannak, mások pedig más falvakban.

A legtöbb ember, aki a folyón keresztül próbált elmenekülni a támadás elől, életét vesztette, ahogy a fulánik levadászták őket, mert nem tudtak úszni. Nem egyszerű számunkra most élelmet találni. A környező falvakba kell elmennünk, hogy ennivalót szerezzünk túlélésünk érdekében.”

A támadásra reagált Stephen Mamza püspök, a Christian Association of Nigeria (Nigéria Keresztény Egyesülete) elnöke, panaszolva, hogy

ártatlan keresztények halnak meg ezeknek az „úgynevezett pásztoroknak” a kezei által napi rendszerességgel, anélkül, hogy a biztonsági erők megfelelően reagálnának az eseményekre és megakadályoznák a keresztények bántalmazását.

A püspök szerint „a szakadatlan támadások a keresztények ellen éhezéshez vezetnek”, majd hozzátette, ha nem segítik meg ezeket az keresztényeket, sokan éhen fognak halni közülük.

Varga Gergő Zoltán

 

Forrás és kép: World Watch Monitor

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb