Övék a mennyek országa – II. rész
Sorozatunkban a közel-keleti keresztények mindennapos harcait közvetlen közelről elénk táró dokumentumfilm-sorozat egyes részeit mutatjuk be. Siklósi Beatrix és Marossy Géza 2017-ben forgatott filmje megrendítő egyenességgel és mindenféle köntörfalazás nélkül szólaltatja meg a lerombolt templomok és felrobbantott otthonok közt a mai modern világ keresztény hitének talán legnagyobb harcosait. 2. rész.
A stáb, a háromfős magyar delegációval (az előző részben is látható Hölvényi György európai parlamenti képviselővel, Böjte Csaba atyával és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetessel) ezúttal Egyiptomban, Kairóban járt.
A 104 millió lelket számláló teljes népesség az ország területének csupán 5.5%-án él. Kairóban az a szóbeszéd járja: a temető már nem csak a halottaké, az élők is beköltöztek oda. Az ott élő kopt keresztények száma viszont 15 millióra csökkent az évek során, az 1300 éve tartó muzulmán uralom alatt. Azt tartják, ez az ő földjük, hamarabb vertek itt gyökeret, mint az iszlám. Egészen a Szent Család vándorlásáig vezetik vissza a helyi keresztények az egyiptomi földhöz való jogukat.
A film egy, már évszázadok óta meglévő konfliktusra koncentrál keresztények és muszlimok közt, és emellett nagyon sok irányból közelítve beszél az aktuálisan perzselő problémákról, keresve a választ a kérdésre, hogy
létezik-e biztonság keresztények számára az ősi földön, hogy Egyiptom politikája képes-e, és egyáltalán meg akarja-e védeni őket?
Az egyiptomi parlament Külögyi Bizottságának elnökének, Tarek Radwannak békét sugalló meglátásai az Egyiptomban élő kopt keresztények állapotával sokszor ütközni látszanak azon rengeteg merényleteknek üzenetével, melyek templomrobbantások, -felgyújtások és a dzsihadisták kivégzései képében jelen vannak az országban mind a mai napig.
A stáb a Szent Család Iskolába is ellátogat, ahol egy fedél alatt tanítanak keresztény és muszlim fiatalokat. A háromfős küldöttség diákokkal való beszélgetése során kifejeződött, hogy
a diákok szeretik, hogy a két vallás képviselői ilyen módon együtt lehetnek; szinte együtt élnek, együtt esznek, együtt játszanak, egy csapatot alkotnak
és nagyon jó, hogy ők ott elsősorban mint egyiptomiként lehetnek jelen. Felmerült továbbá a kérdés: miért jelentkezik egy helyi fiú a francia tanterv szerint oktató iskolába az egyiptomi helyett? A válasz megdöbbentően egyenes: „A motivációm itt sokkal nagyobb, mert ott csak meg kell tanulni az anyagot, itt viszont gondolkodásra késztetnek, hogy érezz és kifejezd önmagad gondolatait.”
Jean Druel, a Keleti Tudományok Domonkos intézetének igazgatója is a muszlim és keresztények között ívelő hídnak a megerősítésén munkálkodik. Arról mesél, hogy tapasztalata szerint a legtöbbször ártatlan tudatlanság, a másik félről való kevés ismeret ágyaz meg mindenfajta ellenérzésnek, mint például: „mert a keresztények mind koszosak és mindig panaszkodnak”, vagy „mert a muszlimokban nem lehet megbízni, mert ha tehetik azonnal megölnek”.
Az itthoni hírközlés erejében bízva Anba Ermia püspök összehívott 23 olyan embert, akiknek valamelyik hozzátartozója halt vértanú halált a közelmúlt merényleteinek egyikében és akik a kamera előtt elbeszélhették az eseményeket, és betekintést engedtek a tragédia után megélt lelki-lábadozás pillanataiba is. A Kopt Kulturális Központ aulájában gyűltek össze, ahol az elhunytak relikviáiból, véres ruháiból, halálukkor náluk talált tárgyakból egy tárlatot rendeztek be, mert nincs ennél erősebb üzenet a világ számára.
Az események tragikus méreteit jól mutatja az a tény is, hogy a Kairói Árvaház kapta meg a legjobb színvonalon működő intézménynek kijáró elismerést.
Bár Egyiptomban a több, mint 1300 éve tartó folyamatos üldözések, megkülönböztetések, zaklatások és elnyomás megerősítette a kopt keresztények személyes hitét, a közösséghez való tartozásukat és a szentségekből táplálkozó mindennapi életet, de utolsó bekezdésként, felkiáltójelként Európa számára, az Istenbe vetett hitünk és bizalmunk ápolására való felhívásként, Joachim Schrödel, az egyiptomi német ajkú közösségvezetőjének, muszlimokkal folytatott beszélgetéseinek egyik alkalmával lezajlott történetét hagynám itt:
„Nemrég egy fickó azt mondta: Úgy hallottam, hogy Önöknél mostmár férfi a férfival is köthet házasságot és nő, nővel is házasodhat. Ez micsoda? Ez minden vallási nézettel, a lényeggel szembe megy. Mi ez? Végül azt mondta nekem: A maga vallása az, ami helytelen, ami rossz, ami veszített. Most elhozzuk az igazi vallást, az iszlámot.
A sorozat második része megtekinthető ezen a linken.
Varga Gergő Zoltán
