Abortusz-legalizáció Magyarországon
Az 1956 őszén történt dolgokról méltán és illően sok helyen és sokszor beszélünk, ugyanakkor az azt megelőző években is hoztak olyan döntéseket a szovjet diktatúra nyomásának hatására, melyeknek hatását még ma is érezhetjük.
Az abortusz problematikája fölötti vita tulajdonképpen a vitaalap közös nevezőre hozásának lehetetlensége miatt áll fönn már évszázados kérdőjelként a fejlettebb társadalmakban. Az egyik oldalt jobb esetben a nők/anyák/babák egészsége, rosszabb – és sajnos legtöbb – esetben a puszta önzés mozgatja, a másik oldal pedig természetesen a kereszténység álláspontja, amely a fogantatás pillanatától kezdve védelmébe veszi a magzatot.
Míg az előbbi, pro choice álláspont nem tekinti a magzatot életre mindenképp méltó élőlénynek, addig az utóbbi, pro life mellett tüntetők úgy érvelnek, hogy
egy megfogant petesejt életútjába nem nyúlhatunk bele, mert abból teljes élet származik,
és ezt a folyamatot, a potenciális gyerekkort, felnőttkort, utódokat, örömöket, személyes életutat nem szabad ilyen módon befolyásolni.
A hónap elején, június 4-én immár hetedik alkalommal indult útjára a Séta az életért, mely az 1956. június 4-én, szovjet nyomásra meghozott minisztertanácsi abortusz-legalizáló rendelet évfordulóján emlékezik meg a 6,5 millió megfogant, de meg nem születhetett honfitársunkról, és hívja fel a figyelmet évről évre a megfelelő szexuális edukáció és prevenció szükségességére, az élet védelmére.
Újabb üdvös kiállás ez, és mint minden ilyen megmozdulás napjainkban, – sajnos – nélkülözhetetlen.
(Kétségtelen, anno is születtek a pronatalista politika következményeképp lépések az abortusz szigorítására pl. Ceausescu alatt, melyek pusztán materialista alapon, az erőforráshiány foltozását célozták az iparban, és melyek a megfelelő lelki háttér jelenléte és biztosítása nélkül botrányosan félre is siklottak. Elég, ha azokra a nőkre gondolunk, akik illegálisan, otthon próbáltak abortuszt végezni. A rezsim alatt így életüket vesztett nők száma körülbelül 9000-re tehető.)
Tehetünk azért, hogy mi, a mai Magyarországon ne csak alkotmányunkban legyünk díszes héjként keresztények, amelyet egyre nagyobb ellenszélben kell Európában felmutatni, hanem hogy ebben az ellenszélben az országunkat a megfelelő lelkület tartalmával súlyozzuk le.
Ha valaki pedig kevéssé utcára vonuló alkat, annak a témában szeretettel a figyelmébe ajánlom a Lelki Adoptálást, mely egy szervezett, lassan globálissá váló imahálózatba való becsatlakozásra hív és vár mindenkit. Erről összefoglalót a 777-en itt olvashat, részletesebben pedig itt tájékozódhat.
„Mindenkinek küldetése van ebben a világban, amelyet be kell teljesítenünk. Ugyanez vonatkozik erre a magzatra is. Ha az élete kitörlődne, olyan nagy űr keletkezne a helyén, amelyet senki sem tudna kitölteni.”
/Agnieszka Szponar – a Lengyel Nemzeti Termékenység-gondozási Központ oktatója/
Varga Gergő Zoltán
