Vélemény
-
Nem indult jól az új év a Tisza Párt és annak elnöke számára. Magyar Pétertől ugyanis eddig ebben az évben…
-
2026.01.14.Ungváry Zsolt: A fontos dolgok általában igazak
Az ateista-materialista elmebaj a szocializmus évtizedeiben – sok egyéb történelemhamisító és politikai hazugság mellett – odáig jutott, hogy Jézus Krisztus…
-
Van ennek az eseménynek egy nagyon aktuális üzenete: a háborúból időben kell kimaradni – hangsúlyozta a 2. magyar hadsereg doni…
-
Hétvégén megtartotta kongresszusát a Fidesz, amelyen a kormánypárt miniszterelnök-jelöltté választotta Orbán Viktort. A színpadon egy magabiztos, erős és lendületes kormányfőt…
-
A 444.hu új terápiája: ideje leszokni a saját lakásról, te posztkomcsi beteg!
-
Nyolcvanhárom éve, pontosan ezen a napon, 1943. január 12-én robbant ki az urivi áttörés, amely a 2. magyar hadsereg tragikus…
-
Miután Krasznahorkaiba végleg beletörött a bicskám, újraolvastam inkább Wass Albert két, egymásra épülő regényét, a Mire a fák megnőnek és…
-
Erősen indult az év első teljes hete, mert miközben mindenki a hólapátolással és a járdákon való csúszkálással volt elfoglalva, kiderült,…
-
800 milliárd dollárra lenne szüksége Ukrajnának a következő 10 évben az állam működtetésére – ezt állította legalábbis az ország miniszterelnöke,…
-
2026.01.07.Ungváry Zsolt: A nagyhatalmak már csak ilyenek…
Donald Trump utasítására az amerikaiak erre kiképzett egységei elrabolták a venezuelai diktátort, a minden bizonnyal a nemzetközi kábítószer-kereskedelemben is aktív…







