Vatikáni Figyelő
-
Ferenc pápánál továbbra is fennáll a fertőzés, de jókedélyű és a pihenés mellett dolgozik is
A Szentszék Sajtóközpontja tájékoztatott Ferenc pápa állapotáról, aki már több, mint két hete lábadozik a Szent Márta-házban. Továbbra is fennáll…
-
A „Jázmin sétány” felavatásával köszöntötték a kórházból hazatérő Ferenc pápát
Április 5-én pénteken Roberto Gualtieri római főpolgármester felavatta és megnyitotta a nagyközönség előtt a „Passeggiata del Gelsomino”, a „Jázmin sétány”…
-
Hallgassanak el a fegyverek, imádkozzunk a békéért – írta Ferenc pápa Úrangyala imájában
A vasárnap déli Úrangyala elimádkozásához készített szövegében Ferenc pápa ismételten felhívást intézett a háborúk azonnali befejezésére, az érintett felek közötti…
-
Örömhír! – Ferenc pápa váratlanul megjelent a Szent Péter téren, és köszöntötte a zarándokokat (VIDEÓ)
A betegek és egészségügyi dolgozók tiszteletére tartott vasárnapi mise végén váratlanul feltűnt Ferenc pápa a Szent Péter téren. A Vatican…
-
„Láttam az Urat!” – Vasárnap este a Szent Péter bazilikában közszemlére teszik Veronika kendőjét
A Szent Péter Műhely, a Szent Péter bazilika karbantartásáért, díszítéséért, őrzéséért és belső rendjéért felelős vatikáni szervezet április 3-án csütörtökön…
-
Vatican News: a Vatikán tovább küzd a békéért – telefonon egyeztetett az orosz külügyminiszterrel a háború megállításáról a Szentszék képviselője
Április 4-én, pénteken a Vatikán államokkal és nemzetközi szervezettel való kapcsolataiért felelős titkára telefonon egyeztetett az Orosz Föderáció külügyminiszterével –…
-
Vatikán: Ferenc pápa egészségi állapota tovább javul, akár vasárnap az úrangyala-imádságon is részt vehet
Ferenc pápa egészségi állapota tovább javul – jelentette be a Szentszék pénteken közleményben. A vatikáni tájékoztatás szerint az elmúlt napokban…
-
Szolgálatának része volt betegsége és szenvedése is
Húsz évvel ezelőtt, 2005. április 2-án este 21.37 perckor hirtelen felgyulladtak a fények a vatikáni Apostoli Palota harmadik emeletén a…
-
Jézus eloszlatja Zakeus reménytelenségét, aki hagyja, hogy rátaláljanak – Ferenc pápa katekézise
„Ma a te házadban kel megszállnom” címmel tették közzé Ferenc pápa szerdai katekézisét, mely folytatja a „Jézus életének nagy találkozásairól”…
-
A szeretet az igazi hazaút – Paul Gallagher érsek Szent István-bazilikában mondott homíliája
A Szentszék államokkal és nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolataiért felelős titkár március 27-30. között tartott magyarországi látogatása zárónapján vasárnap szentmisét mutatott…