Spiritusz
-
XIV. Leó pápa fontos üzenetet fogalmazott meg első beszédében, itt vannak a részletek!
A békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt az új katolikus egyházfő megválasztása után, a vatikáni palota…
-
Gyalogos és kerékpáros zarándoklatot rendeznek Pécs és Máriagyűd között
Ismét több mint húsz kilométeres zarándoklatot tartanak gyalogos és kerékpáros hívek számára Pécs és Máriagyűd között. A szombati rendezvényt az…
-
Az Egyháznak ma mindenekelőtt a saját küldetésének kérdésével kell foglalkoznia
Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek május 4-én, Húsvét harmadik vasárnapján, Anyák napján szentmisét mutatott be a Forum Romanumon álló római…
-
Elveszett értékeink: a becsület
A becsület mára inkább elfeledett emléktárgy, mint elérendő erény. Mint a kiszolgált bútordarab, amelyet szégyellünk, ha a szomszéd meglátja –…
-
Szentmisével emlékeznek az 50 éve elhunyt Mindszenty Józsefre
Mindszenty József bíboros-hercegprímás halálának 50. évfordulója alkalmából szentmisét tartanak Budapesten, a Szent István-bazilikában szombat délelőtt 10 órától – közölte Zsuffa…
-
Zarándokoljunk együtt Székelyhídról Álmosdra Böjte Csaba testvérrel!
„A 2025-ös év mottója: A remény zarándokai!” – hirdette Ferenc pápa, és e meghívás szellemében Böjte Csaba, a Dévai Szent…
-
Varga László megyés püspök: Ahol jelen van az irgalmasság, ott megszületik a békesség
„Ahol jelen van az irgalmasság, ott megszületik a békesség, az öröm és bocsánatot nyer a bűnös” – írta közösségi oldalán pénteken…
-
Jézushoz tartozom – üzente gólja után Szoboszlai liverpooli csapattársa
Megnyerte az angol labdarúgó-bajnokság 2024-2025-ös kiírását a Liverpool FC. A címet bebiztosító vasárnapi, Tottenham elleni 5–1-es győzelemhez a magyar válogatott…

