Kultúra
-
Eltűnt épületek nyomában – A Ferencvárosi Hűtőház
Az élelmiszerek tartósítását kezdetben sóval oldották meg, ugyanakkor már az ókori görögök és rómaiak is ismerték a jég konzerváló hatását.…
-
Ahova Luther kiszögezte a téziseit – A wittenbergi vártemplom Sopronban áll
A wittenbergi vártemplom 3D-s nyomtatóval létrehozott kicsinyített mását Nagyváradi Krisztián készítette el és adta ajándékul a soproni evangélikus gyülekezetnek. „Valamit…
-
Budapest elveszett tetődíszei – A Sicher-udvar
A mai Margit körút már a rómaiak által használt útvonal volt. Neve a török hódoltság után Országútra (Landstrasse) változott. A…
-
Hankó Balázs szerint az identitásépítő kultúrát kell támogatni
Nem az identitásromboló, hanem az identitásépítő kultúra a támogatandó – mondta a kultúráért és innovációért felelős miniszter a X. Reaktor…
-
Szili Katalin: Duka-Zólyomi Árpád egy nemzetében hívő européer politikus volt
Duka-Zólyomi Árpád egy nemzetében feltétlenül hívő ember, ugyanakkor higgadt européer politikus volt – jelentette ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a…
-
Múzeumok Őszi Éjszakája Munkácsy jegyében
Október 26-án, szombaton rendezik meg Szegeden a Múzeumok Őszi Éjszakáját. 18 és 23 óra között a Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-kiállítása…
-
Pénteken kezdődik a Határtalan Táncfőváros programsorozat a Hagyományok Házában
Két határon túli hivatásos magyar néptáncegyüttes, a nyárádszeredai Bekecs Néptáncszínház és a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház részvételével rendezik meg hétvégén a…
-
Olvasgassa Ady és Léda egymásnak írt leveleit kéziratban!
Újabb kultúrtörténeti értékű kézirategyüttes vált elérhetővé a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) által üzemeltetett Copia…
-
Eltűnt épületek nyomában – A Damjanich utcai kocsiszín őr és portás épülete
Pesten a lóvasúti közlekedés 1866-ban indult el a mai Kálvin tér és Újpest között. A ló vagy öszvér vontatta, kötött…
-
Elvitték Munkácsy Honfoglalás című festményét az Országházból – VIDEÓ
Persze nem olyan messzire. Maradt a fővárosban, a Szépművészeti Múzeum számára hengerelték fel. Az Országházban található Honfoglalás című festmény is…