Kultúra
-
Ideológiai okokból irtották a házak kupoláit a kommunisták – Meghökkentő helytörténeti könyv jelenik meg Budapestről
Nem a II. világháborúban, még csak nem is ’56-ban, hanem az ötvenes-hatvanas években, az épülő kommunizmus alatt pusztult el a…
-
Forráspont – Szabadon! Idén is várják a fiatalokat
A tavalyi Forráspont több szempontból is kiemelkedő esemény volt, hiszen a fiatalokhoz csatlakozott Ferenc pápa is, aki hivatalos látogatása során…
-
Fődíjat nyert a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilm Lipcsében
Csáki László Kék Pelikan című alkotása nyerte a legjobb egészestés animációs filmnek járó Arany Galamb díjat a múlt héten a…
-
Elhunyt Szörényi Szabolcs
Életének 81. évében elhunyt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa – értesítette…
-
Muzsikás-koncert lesz november 11-én a Pesti Vigadóban
Népzenénk címmel ad koncertet a Muzsikás együttes november 11-én a Pesti Vigadóban. A zenekar tavaly elhunyt tagja, Éri Péter előtt…
-
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark novemberben is várja a látogatókat
A megszokottnál később kezdődik a téli szünet az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, amely idén novemberben is várja a látogatókat –…
-
Soltész Miklós: fontos a templomainkat megvédeni, megerősíteni, megtartani
Fontos a templomainkat megvédeni, megerősíteni, megtartani – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Velencén, a részben…
-
Középkori gyermeksírt találtak a visegrádi Szűz Mária templom feltárásánál
Megrázó középkori temetkezési szokásra utaló gyermeksírt találtak a Szűz Mária templom feltárása során Visegrádnál – közölte a Várkapitányság csütörtökön. Visegrád…
-
Megvan az ország első űrorvosa – Nagy Klaudia Vivient több száz jelentkezőből választották ki
Magyarországon elsőként végezte el az Európai Űrügynökség (ESA) által akkreditált űrorvos szakképzést Nagy Klaudia Vivien, ezzel a kardiológus az ország…
-
„Itt állok, másként nem tehetek!” – Október 31. a reformáció emléknapja
Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német…