Kultúra
-
David Attenborough-t példaként állítva nyitotta meg Áder János a Planet Lens fesztivált Veszprémben
A bolygónkon minden mindennel összefügg és csak az együttélés teremthet harmóniát – erről szólnak a fesztivál alkotásai – hangsúlyozta Áder…
-
Hankó Balázs bejelentette, idén egy új programmal bővül az EFOTT
Közösségépítő szerepe van az EFOTT-nak, amely nemcsak a mai 330 ezer egyetemista táborára, hanem a korábbi hallgatókra is gondol –…
-
Trump szerint Hollywood haldoklik a külföldön készülő filmek miatt, úgyhogy jöhet a filmvám
Donald Trump elnök egyeztetést ígért hétfőn az amerikai filmipar képviselőivel, a Fehér Ház egyik szóvivője pedig azt közölte, hogy egyelőre…
-
Veszprémben kitartóan készülnek Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására
Még az idén öt vértanú – Szent Urbánusz, Szent Jusztinusz, Szent Teofil és Szent Blandina, valamint a boldoggá avatást követően…
-
Budapest elveszett tetődíszei – A Huzella-bérház
A mai Belgrád rakpart 6–8. szám alatti Huzella-bérház a Havas és Molnár utcák által határolt saroktelken áll. Korábban egy másik…
-
Nagy érdeklődés mellett tartották Washingtonban a negyedik Magyar Örökség Fesztivált
Csaknem ezer vendég gyűlt össze a washingtoni magyarok egyik legnagyobb kulturális fesztiválján az amerikai főváros közelében szombaton. A Magyar Örökség…
-
Eltűnt épületek nyomában – A Notre Dame de Sion-rend iskolakápolnája
A Sas-hegy déli lejtőjén 1842-ben vásárolt birtokot Weber János, soproni születésű jogász és a császári-királyi rendőrség tanácsosa. A csaknem 53…
-
A mongolok nem érezték annyira biztonságban itt magukat – Rosta Szabolcs régész a tatárjárás pusztításáról
Az 1241-42-es tatárjárás pusztításának újabb bizonyítékaira leltek a régészek a bugaci Aranymonostornál folyó ásatások során – közölte a Kecskeméti Katona…
-
Szörényi Levente maradandó kulturális értéket teremtett
Egy diktatúrában kevesen tudnak évszázadokig érvényes kulturális értéket teremteni. Ő a legnagyobb természetességgel volt képes erre – írta a ma…
-
Boldog 80. születésnapot Szörényi Leventének, az Illés és a Fonográf gitáros-énekesének!
Április 26-án lesz nyolcvanéves Szörényi Levente Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a beatkorszak emblematikus alakja, az Illés, majd a…