(H)arctér
-
Két Gripen szállt fel, a Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki arról, miért volt rá szükség
A közösségi médiában terjedő híresztelésekkel ellentétben nem drónok miatt láthattak Gripeneket a levegőben Nyíregyháza környékén – közölte a Honvédelmi Minisztérium.…
-
Moszkva folytatja a felkészülést az isztambuli tárgyalásokra, de még nem árulják el, ki megy oda
Folytatja a felkészülést az orosz fél a csütörtökön Isztambulban esedékes ukrajnai rendezési tárgyalásokra – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml…
-
Dömötör Csaba: Ezer ember dolgozik az Európai Bizottságnál az ukrán bővítésen
A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője Facebook-oldalán kedden azt írta: Ezer ember dolgozik az Európai Bizottságnál az ukrán bővítésen, ha…
-
Simicskó István: Fontos, hogy a hazaszeretetet „írjuk bele” a fiatalok szívébe
A Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy a hazaszeretetet „írjuk bele” a fiatalok szívébe – mondta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke…
-
Kövér László: Erős Európai Unió csak erős nemzetállamok talaján épülhet fel
Az Országgyűlés elnöke a Parlamentben fogadta Richard Rasit, a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának elnökét, ahol kijelentette: Erős Európai Unióban (EU)…
-
Bombafenyegetés miatt lezárták a belgiumi Charleroi repülőteret
Minden induló és érkező járatot felfüggesztett a belgiumi Charleroi repülőtér egyik frissen földet ért repülőgépen elhelyezett robbanóanyagról szóló bejelentés miatt…
-
Horváth László kormánybiztos bejelentette: júniustól vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre (VIDEÓ)
Kihirdették az új drogtörvényt, „júniustól nincs kímélet”: vagyonelkobzás, kitiltás, börtön vár a drogdílerekre – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos…
-
Rétvári Bence: Következetes és átlátható gyülekezési jogi gyakorlatot folytatnak a hatóságok
A hatóságok következetes, jogszerű és átlátható gyülekezési jogi gyakorlatot folytatnak; minden egyes bejelentést külön-külön, a vonatkozó jogszabályok rendelkezései, a korábbi…

