(H)arctér
-
„Államtagadókat” tartóztattak le Hollandiában – ideológiájuknak több tízezer híve van az országban
Őrizetbe vettek Hollandiában nyolc embert egy olyan bűnszervezet elleni nyomozás részeként, amelynek tagjai fegyvereket és veszélyes anyagokat birtokoltak, illetve használtak…
-
Hollik István: A kárpátaljai magyarok ügye igenis fontos, mi magyarok vagyunk, nekünk a magyar érdeket kell szem előtt tartani!
A KDNP országgyűlési képviselője szerint a Zelenszkijjel készített interjú megmutatja, hogyan működnek a Magyarországgal szembeni nemzetközi hálózatok: a nemzeti szempontokat…
-
Dánia nem tűri a muszlim térnyerést
A muszlim bevándorlókat érintő szigorításokat jelentett be Mette Frederiksen dán miniszterelnök: a kormány a demokrácia védelmére hivatkozva kiterjesztené a nikáb…
-
Titkos iratokat szivárogtatott ki, ezért börtönbe kerül Asif William Rahman, volt CIA-elemző
Harminchét hónap börtönre ítélték szerdán az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt elemzőjét, aki januárban bűnösnek vallotta magát Irán…
-
Ezekre érdemes odafigyelnie a nyári diákmunkát vállaló fiataloknak
A diákok bejelentésére, adózására – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra; a legfontosabb,…
-
Készülnek! A Pentagon rekordszintre növelné az Egyesült Államok védelmi költségvetését
A Pentagon csaknem nyolcadával, rekordszintre növelné az Egyesült Államok védelmi költségvetését az októberben kezdődő 2026-os pénzügyi évre. A részleteket a…
-
Módosulnak az állampolgárság felfüggesztését szabályozó törvények, Polt Péter az Alkotmánybíróság új elnöke
Az Országgyűlés szerdán 134 igen és 48 nem szavazattal, hat tartózkodás mellett elfogadta a magyar állampolgárság felfüggesztésével kapcsolatos törvények módosításáról…
-
Nemzetstratégiai jelentőségű védelmi ipari holdingvállalat jön létre a 4iG csoport és a magyar állam közreműködésével
A stratégiai partnerség hosszú távon szolgálja a hazai védelmi ipar verseny- és export képességének növekedését, miközben megőrzi a magyar honvédség…
-
Juhász Hajnalka: Ne okozzon több kárt a világ legszebb fővárosának a tehetségtelen városvezetés! + VIDEÓ
A Karácsony-Tisza koalíció csődbe vitte a világ – számunkra – legszebb fővárosát, veszélybe sodorta a gazdálkodást, a működést és a…
