(H)arctér
-
A magyar történelem elmúlt több mint ezer éve ma már Szent István örökségének mértékével mérettetik meg – jelentette ki Navracsics Tibor Székesfehérváron
„Szent István öröksége olyan hivatkozási pont, amely fényt vet mindenre, és kijelöli az árnyékok helyét is” – jelentette ki a…
-
A katonai eskü nem visszavonható, és bevilágítja a katonák egész útját – mondta Böröndi Gábor vezérezredes a tisztavatáson
Aki most esküt tesz, nemcsak a jelenben cselekszik, hanem a jövőért, az előttünk álló időkért vállal felelősséget, nem csupán önmagáért,…
-
Sulyok Tamás: A szuverén magyar államiságot ünnepeljük
Augusztus 20-a a szuverén magyar államiság ünnepe, egy ezredévi magyar élet origója – mondta a köztársasági elnök a nemzeti ünnepen…
-
Azok a vezetők teszik naggyá a nemzetet, akik jó döntéseket tudnak hozni – jelentette ki Rétvári Bence Verőcén
A magyarok azért tarthatják magukat nagy nemzetnek, mert az államalapítás óta minden időszaknak voltak olyan magyar vezetői, akik jó döntéseket…
-
Hölvényi György: Az élő hagyományok nélküli ember talajtalan
Az élő hagyományok nélküli ember talajtalan, könnyen eltéved a világ gyakran hamis ígéretei közepette – írta közösségi oldalán az államalapítás…
-
Egyre nagyobb lendületet kap az Ukrajnának adandó biztonsági garanciák kialakítása
Üdvözöljük, hogy három és fél évi háború után a diplomáciai aktivitás felgyorsult, és egyre nagyobb lendületet kap a biztonsági garanciák…
-
KDNP: Büszkék vagyunk Európát védelmező kereszténységünkre
Szent István király egykor összefogta, és a keresztény Európa nemzetei közé emelte a magyarságot. Az elmúlt több mint ezer esztendőben…
-
Kövér László: A demokratikus magyar állam erejét a választópolgárok szavazata adja
A demokratikus magyar állam erejét a választópolgárok szavazata adja, 1990-ben ezzel az erővel zártuk le hazánkban a kommunizmus, majd 2010-ben…
-
Augusztus 20. államalapító Szent István király ünnepe
Az egyik legrégibb magyar ünnep a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Szent István király uralkodása alatt…
