(H)arctér
-
Minden idők legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra
Szijjártó Péter tájékoztatása szerint a november végi adatok alapján 1540 milliárd forint értékben született pozitív befektetési döntés Magyarország vonatkozásában, ezzel…
-
Templomot épít az ortodox egyház Hévízen
Papp Gábor, Hévíz polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére elmondta: a Szentséges Isten Anyja Életadó Forrás ikonjának tiszteletére elnevezett ortodox templom…
-
Netanjahu elsöprő győzelmet aratott a Likud előválasztásán
Netanjahu szerezte meg a párt szavazati joggal rendelkező és a szavazáson megjelent tagjai voksainak közel háromnegyedét, 72,5 százalékát, Gideon Szaár…
-
A Nem Adom Fel Kávézóban családként ünneplik a karácsonyt
A nyolcadik kerületben megbújik egy kis kávézó, ahol mindig hatalmas vidámság és szeretet uralkodik. A Nem Adom Fel Kávézó megváltozott…
-
Ferenc pápa: Jézus születése a feltétel nélküli szeretet üzenetét jelképezi
Az egyházfő olaszul mondott beszédében kijelentette: Jézus születésével az isteni szeretet teljesen ingyen áradt a földre, miközben itt, a földön…
-
A világ minden tájáról érkeztek a keresztények tömegei a karácsonyi ünnepre Betlehembe
A turisták, zarándokok tömegei több nap óta áramlanak e városba, ahol az apostoli adminisztrátor bemutatja a hagyományos éjféli misét a…
-
OKSZ: rekord összeget költhetnek a vásárlók idén decemberben
Az élelmiszer-kiskereskedelemben a forgalom 3-4 százalékos bővülése várható a tavalyi erős bázis után, az iparcikkeknél pedig 6-8 százalékos lehet a…
-
Orbán Viktor: fizessenek a klímarombolók!
A teremtett környezet védelme A kormányfő kiemelte: a klímaválság fő felelősei a legnagyobb, leggazdagabb államok és a világ legnagyobb multinacionális…
-
Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei karácsonykor
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kedden a budapesti Szent István-bazilikában mutatja be az éjféli szentmisét. A bíboros szerdán 10 óra…
-
Elmarad a karácsonyi mise a Notre-Dame-ban
A hívek a Louvre múzeumhoz közeli Saint-Germain-l’Auxerrois-templomban vagy a Luxemburg park melletti Saint-Sulpice-templomban vehetnek részt ünnepi istentiszteleten. A gótikus székesegyház…