(H)arctér
-
Bakondi: bebizonyosodott, hogy megvédhetők az unió külső határai
A napilap pénteki számában megjelent interjúban Bakondi György felhívta a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány időszakához képest jelentős növekedés tapasztalható a…
-
Európa addig marad önmaga, míg a jövő nemzedékei is megőrizik nemzeti identitásukat
A múltunk nemcsak kötelez, hanem erőt is ad – jelentett ki a házelnök. Hozzátette: „ezer éves magyar múlt áll mögöttünk…
-
Katolikus érsek: A globalista új világrend hívei összehangolt támadásba kezdtek
Carlo Maria Viganò érsek Donald Trump ameikai elnöknek írt levele nem az első alkalom, amikor a magas pozíciót betöltő egyházi személy…
-
Brüsszel megváltoztatná a szigorú magyar bevándorlási intézkedéseket
Kovács Zoltán emlékeztetett, szerdán Vera Jourová, az Európai Bizottság egyik alelnöke azt mondta, a mostani nemzeti konzultáció utolsó kérdése, ami…
-
KDNP: van jövője a Vajdaságban a magyaroknak
Nacsa Lőrinc a szerdán kezdődött vajdasági látogatása során mások mellett találkozott Magyarkanizsa és Zenta polgármesterével, illetve több településen – köztük…
-
Abortált magzatok sejtjeit is használhatja a koronavírus elleni vakcinához a Johnson
Egyre több életvédelmi szakember és katolikus vallási vezető emeli fel a szavát az olyan cégekkel szemben, amelyek a koronavírus-vakcina kifejlesztése…
-
Az Euronews és a The Financial Times is bevette az MSZP álhírét
Az Euronews és a The Financial Times is bedőlt a szocialistáknak: mindkét szerkesztőség kritikátlanul átvette az MSZP botrányt okozó videójában…
-
Szijjártó: 806 vállalat kap állami támogatást a versenyképességi programban
Szijjártó Péter hozzátette, az állami támogatások kifizetése folyamatos, így néhány héten belül valamennyi pályázó megkapja a számára megítélt összeget. –…
-
Veszélyes utakat nyit meg a homofóbia elleni törvénytervezet
Az olasz püspöki kar úgy véli, a képviselőház igazságügyi bizottságában elfogadás előtt álló tervezetre nincs szükség, mivel a hatályos jogszabályok…
-
Koronavírus: már 2391 fő meggyógyult
A kormányzati portálon azt írták: újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Az elhunytak száma 553-ra nőtt. 2391-en már meggyógyultak.…