(H)arctér
-
Elhunyt az Európai Parlament elnöke
Roberto Cuillo Twitter-üzenete szerint Sassoli kedden 1 óra 15 perckor hunyt el az olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióban található Aviano település…
-
Varga Judit: Segíteni tettekkel lehet
Varga Judit kiemelte: a kormány fontos feladatának tekinti a bűncselekmények, illetve a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai által elszenvedett társadalmi, erkölcsi,…
-
Ferenc pápa elítélte az ideológiai gyarmatosítást
„A sokszínűség védelmének nevében végül majd eltörlünk mindenfajta önazonosságot” – fogalmazott a katolikus egyházfő. „Egy olyan gondolkodásmód létrejöttének lehetünk tanúi,…
-
Világszínvonalú CT-t adták át a Semmelweis Egyetemen
Az ünnepélyes átadáson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, az elmúlt hét évben a mostani már a negyedik alkalom,…
-
További esetek kerültek elő a szilveszteri milánói zaklatások ügyében
Az áldozatok fiatal nők, köztük két német turista. Őket egy harmincfős, állítólag arabul beszélő férfiakból álló tömeg támadta meg. Az…
-
Ferenc pápa: Erkölcsi kötelességünk gondoskodni az egészségünkről
A katolikus egyházfő – a Vatikánhoz akkreditált nagykövetek előtt elhangzott beszédében – a korábbinál is határozottabb hangon szólította fel az…
-
Gyopáros Alpár: Megnyílt a Falusi civil alap
A Miniszterelnökség által kiadott közlemény szerint a Falusi civil alap 5 milliárd forintos keretéből az egyesületek, alapítványok az idei évben…
-
Ismét tűzifával segít a Magyar Református Szeretetszolgálat
A segélyszervezet hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gyűjtéshez a 1358-as adományvonal felhívásával – hívásonként 500 forinttal – vagy…
-
Kazahsztánban a helyzet stabilizálódott
A múlt héten több kazah városban a tiltakozók rövid időre elfoglaltak vagy felgyújtottak kormányzati épületeket, amikor az üzemanyagárak emelése elleni,…
-
Sokan jönnek és sokakat állítanak meg
A rendőrség honlapján olvasható összesítés szerint pénteken 208, szombaton 232, vasárnap 327 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel…