(H)arctér
-
Orbán: Veszélyes javaslatok vannak a NATO asztalán
Orbán Viktor úgy fogalmazott: „az előző hét sem volt könnyű, ez a hét azonban még annál is nehezebb lesz: NATO-…
-
Megnyílt a budai Egyszülős Központ
Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök az ünnepségen hungarikumnak nevezte az intézményt, hozzátéve, az a világon egyedülállónak számít. Elmondta: félmillió gyermek…
-
Hollik: a háborúpárti Donald Tusknak nem számít a magyarok biztonsága
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában arról beszélt, hogy a baloldal március 15-ei „kampányrendezvényére” egy „bukott…
-
Varga Mihály: a kormány nagyra értékeli a szalézi rend fiatalokért végzett munkáját
Varga Mihály a 2,2 milliárd forint kormányzati támogatásból megépült óbudai szalézi oratórium (közösségi tér) és tartományfőnökség épületének átadási ünnepségén arról…
-
NAK: kihirdették a tartósan vízhiányos időszakot
Az ország egész területét érinti a talajok vízhiányos állapota. A talaj felső 20 centiméteres rétege az elmúlt időszakban tovább száradt.…
-
Magyarország energiaellátása stabil
Hangsúlyozta: az orosz-ukrán konfliktus kezdete óta folyamatosan figyelemmel kísérik, milyen sérülések érték az ukrán áram- és gázrendszert, és kritikus elemet…
-
Több mint 600 határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
A rendőrség honlapján olvasható statisztika szerint pénteken 235, szombaton 141, vasárnap 237, az ország területén jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel…
-
Megújult a felső-krisztinavárosi plébánia
„Boldogok vagyunk, hogy a közösség ismét szépült valamivel. Ugyanakkor szomorúság tölt el bennünket, mert Pákozdi István pápai káplán, érseki tanácsos,…
-
A 32 évvel ezelőtti véres román-magyar összecsapásra emlékeztek Marosszentgyörgyön
A megemlékezésen Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere arról számolt be, hogy hatósági zaklatásnak volt kitéve az emlékmű tavalyi felállítása után.…
-
Semjén: a magyar állam értelme és célja, hogy a magyar emberek életminősége javuljon
Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, elmondta: az életminőséghez ismerni kell az ember természetét. Az ember testi, szellemi és lelki összetettségét…