Címlap
-
Mindenszentek örömünnepén azokat a szenteket ünnepeljük, akik eljutottak életük és minden emberi élet végső céljára, az örök boldogságra
November 1-jén egy napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint…
-
Az „elnökcsinálók” – avagy kik, mennyit és miért fektettek az USA választási kampányába?
Idézzük fel a szállóigévé vált mondatot a Tanú című filmből: „Tudja Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit…” Most…
-
Elviszik a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház nagyharangját (+GALÉRIA)
Kiemelték a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház északi tornyában függő monumentális, körülbelül 3400 kilogrammos Szentháromság-harangot, amelyet az elmúlt 300 évben egyszer…
-
„Itt állok, másként nem tehetek!” – Október 31. a reformáció emléknapja
Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német…
-
Eltűnt épületek nyomában – A Ferencvárosi Hűtőház
Az élelmiszerek tartósítását kezdetben sóval oldották meg, ugyanakkor már az ókori görögök és rómaiak is ismerték a jég konzerváló hatását.…
-
Ahova Luther kiszögezte a téziseit – A wittenbergi vártemplom Sopronban áll
A wittenbergi vártemplom 3D-s nyomtatóval létrehozott kicsinyített mását Nagyváradi Krisztián készítette el és adta ajándékul a soproni evangélikus gyülekezetnek. „Valamit…
-
Kitiltotta az UEFA a magyar szurkolókat a hollandok elleni meccsről
Nem lehetnek magyar szurkolók a hollandok otthonában sorra kerülő labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen. A magyar szövetség (MLSZ) keddi közleménye szerint az…
-
Fura celebek fura szokásai
Egy régi ismerősömről – aki egyébként egyetemet végzett, tájékozott és érdeklődő ember – kiderült, fogalma sincs, ki az a Palvin…

