Címlap
-
Fontos a területi egyenlőtlenségek kezelése – jelentette ki Navracsics Tibor Veszprémben, a Közgazdász-vándorgyűlésen
Budapest fejlettsége nem húzza maga után a fővároson kívüli Magyarországot, kiemelten fontos a területi egyenlőtlenségek kezelése, az elmaradottabb térségek felzárkóztatása…
-
Szülés után is megmaradhat a terhességi cukorbetegség?
A terhességi cukorbetegség kialakulásáért elsősorban a megváltozott hormonháztartás a felelős, de természetesen az életmódnak is nagy jelentősége van. Ezt az…
-
Latorcai Csaba: A versenyképességhez összefogás szükséges
A versenyképességhez, különösen olyan térségekben, ahol sok kistelepülés található, összefogás szükséges – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti…
-
Családok és közösségek fesztiváljával várja az érdeklődőket a váci KATTÁRS
Szeptember 19-21. között Vác és a Váci Egyházmegye a házigazdája a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvényének.…
-
Eddig 29 település alkotott a betelepülést korlátozó rendeletet – közölte Navracsics Tibor (VIDEÓ)
A helyi önazonosság védelméről szóló törvény felhatalmazása alapján egyre több önkormányzat alkot rendeleteket. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az…
-
Juhász Hajnalka: Az osztrákok ébrednek
Háromszor annyi bevándorló hátterű gyermek születik, mint osztrák, és Bécsben már az iskoláskorú gyerekek több, mint ötven százaléka muzulmán hátterű…
-
„Szabadítóm lettél Jézus énnekem” – léleksimogató dalt tett közzé az Új Forrás zenekar
Az Új Forrás egy magyar keresztény zenekar, amelyet eredetileg Forrás néven alapítottak 1988–89-ben. Az alapítók Pálhegyi Dávid, Pálhegyi Máté és…
-
Mostantól bebörtönözhetik az illegális migránsokat Görögországban!
Kréta szigetére több ezer illegális migráns érkezett – írták a lapok július elején. Ennek hatására néhány nappal később Thanos Plevris…
-
És akkor kiderült: azért zúg a „mocskos Fidesz” a koncerteken, mert nem engedik drogozni a fesztiválozókat
Azért zúg a „mocskos Fidesz” a koncerteken, mert a kormány határozottan felveszi a harcot a kábítószerek használata ellen – mindez…
-
Az MKPK tagjait előreláthatólag 2026 novemberében fogadja majd Rómában XIV. Leó pápa
Mint arról a Vasárnap.hu is beszámolt, megtartotta rendes őszi ülését a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK), melyen új tisztségviselőket is megválasztottak.…