Találatok: szent istván intézet
- (H)arctér
Régi új elnök a Püspöki Konferencia élén
Veres András megbízatása újabb öt évre szól. A közlemény szerint az MKPK őszi rendes ülésén a testület újra elnökhelyettessé választotta…
- Vélemény
Bizonyítékok: Donáth Ferenc nem ellenzéki volt, hanem igazi kommunista
Nagyjából tavaly ilyenkor jelent meg egy interjú Donáth Lászlóval és Donáth Annával a 168 Órában. Donáth László akkor így nyilatkozott…
- (H)arctér
Semjén Zsolt: az állam transzcendens célja a nemzet megmaradása
Az állam transzcendens célja akkor érhető el, ha az élet minden területén vannak olyanok, akik a nemzet megmaradását szolgálják. Szent…
- (H)arctér
Állami kitüntetéseket és miniszteri kulturális díjakat adtak át
Ritkán adnak át két nemzeti ünnep alkalmából egyszerre díjakat, elismeréseket. Mindkét ünnep a nemzeti önállóságról, függetlenségről szól – hangsúlyozta az…
- (H)arctér
Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat
Áder János kiemelte: minden magyar ember tudja, mi zajlott Pesten és Budán 1848. március 15-én, annak a napnak minden mozzanatából…
- Kultúra
Az avarok megélték a magyar honfoglalást
„A Kárpát-medence északkeleti része egyfajta senkiföldje lehetett ekkoriban. Erre a területre érkezhettek meg aztán a magyarok, majd fogták egybe az…
- Vélemény
Hiszek az ember jóságában – Példaképünk Homa Ildikó szociális testvér
– Hogyan érintette meg a szerzetesi, azon belül is a Szociális Testvérek Társaságával járó élethivatás? – Jó dolog szociális testvérnek…
- (H)arctér
Kásler: „Fikció”, hogy a járvány ideje alatt nem kezelték a rákos betegeket
Kásler Miklós – aki a műsorban elmondta, hogy apai ágon erdélyi, székely származású, így a trianoni döntés családjukat is érintette…
- Vélemény Plusz
50 éve halt meg Christopher Dawson, a XX. század legnagyobb kultúrafilozófusa
Jelentősége Az ultrakonzervatív és mélyen katolikus Dawson rendszeridegen jelenség volt a brit akadémiai közegben. Egész életében vallás és kultúra összefüggéseit…
- (H)arctér
Soltész: fontos a vállalkozások társadalmi felelősségvállalása
Soltész Miklós abból az alkalomból mondta ezt, hogy az Unilever Magyarország Kft. 30 raklap fertőtlenítőszert ajánlott fel a Szent László…