Nagyon szenvednek a baloldalon az Orbán-Trump találkozó tényétől

A baloldali portálokon napok óta hisztériáznak Orbán Viktor és Donald Trump találkozója miatt. A véleményformálók sorra próbálták meg jelentéktelennek nyilvánítani az eseményt, kevés sikerrel. Összegyűjtöttük a legizzadságszagúbb próbálkozásokat. 

A sort a 444.hu kezdte, amelyen a Politico című lapra hivatkozva már előre megírták, hogy a magyar miniszterelnök fejmosáson vehet részt Washingtonban. Mint fogalmaztak, a találkozónak lehetnek kellemetlen pillanatai a magyar miniszterelnök számára, mert a Fehér Házban sokan aggódva figyelik az orosz és főként a kínai befolyás növekedését Magyarországon.

Ugyanezen a portálon már múlt héten összegyűjtötték, kik jártak az amerikai elnöknél a magyar miniszterelnök előtt az elmúlt években. Kiderült, hogy „csak Európából 22-en előzték meg Orbánt”. Nem tudni, hogy ez mit vesz el a találkozó jelentőségéből, de a 444.hu szerzője biztosan nyugodtabban alhatott, miután ezeket a mondatokat papírra vetette. 

A saga ott folytatódott, amikor megírták, Kész Zoltánt és Márki-Zay Pétert is fogadják amerikai külügyminisztériumi szakértők. A neveket sajnos nem árulták el, így nem tudni, magas pozícióban lévő munkatársak kísérték-e körbe a két ellenzéki politikust az amerikai külügy épületében. Egy dolog biztos, hiszen Márki-Zay Péter nyilatkozott is erről: Orbán Viktorról kérdezték. Mily’ meglepő fordulat!

Végül eljött a nagy nap, és az Orbán-Trump sajtótájékoztatóról kiderült, hogy a fejmosás elmaradt, viszont a balliberálisok bánatára az amerikai elnök nem mulasztotta el megdicsérni Orbán Viktort a kereszténység és az európai kultúra megőrzése érdekében tett kitartó munkájáért. A Népszava nem volt rest megírni mindezek után, hogy „szánalmasan kevés idő”, alig 20 perc állt a magyar miniszterelnök rendelkezésére, a 16 perces közös sajtótájékoztatón pedig mindössze egy-két percig esett szó az amerikai-magyar kapcsolatokról. Persze ha 1,5 órás találkozó lett volna, akkor a megjelenő cikkek a „több mint egy órán át keresztül kiabált Trump Orbánnal” felütéssel kezdődtek volna. 

Az abszolút kedvencünk mégis a 24.hu, amely cikkének a következő címet adta: „Se Orbán, se Trump nem való a Fehér Házba”. A cikkben Max Bergmann, a Center For American Progress elemzőjének Klubrádiós interjúját foglalják össze, amelynek lényege, hogy az elemző szerint hiba volt meghívni a magyar kormányfőt, de hiba az is, hogy Trump az Egyesült Államok elnöke lehet. A cikk természetesen elfelejti megemlíteni, hogy a Center For American Progress egy Soros Györgyhöz köthető szervezet, így nem meglepő, ha nem kedvelik egyik vezetőt sem. Kíváncsiak lennénk egyébként, hogy mit szólnak ehhez az elemzői véleményhez a magyar, illetve az amerikai szavazópolgárok, akik elsöprő többséggel választották meg mind az USA, mind pedig Magyarország vezetőjét.

Utóbbiét kétharmaddal – harmadszor is. Milyen szomorú dolog, hogy az utolsó szó mindig a népé. 

Iratkozzon fel hírlevelünkre