2006 óta a magyarok, a háború kitörése óta a béke ellen is harcolnak Gyurcsány Ferencék

A 2006-ban második kormányát megalakító Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal ma is szembe megy a választók elvárásaival, amikor a háborús eszkaláció oldalára áll – állapította meg az Alapjogokért Központ elemzője az Origo.hu-n megjelent írásában.

Zila János emlékeztetett arra, hogy 17 éve ezen a napon alakult meg Gyurcsány Ferenc második kormánya, majd az azóta megbukott kormányfő rá egy napra be is jelentette brutális megszorításokat tartalmazó csomagját, szemben minden korábbi ígéretével, és azzal, amit a becsapott magyar emberek vártak volna az ország akkori vezetésétől. A választók akaratával szembeni politizálás gyakorlata azóta is ismérve maradt a Gyurcsány Ferenc által uralt oldalnak: a 2010-es kormányváltás után ellenezték a rezsicsökkentést, utat nyitottak volna az illegális migrációnak, támadták a gyermekvédelmi intézkedéseket, most pedig a túlnyomó többség béke iránti vágya ellenében is háborús eszkalációt akarnak és – ahogy korábban már megtették – átadnák hazánk fegyver- és lőszerkészletét az egyik harcoló félnek – fejtette ki az elemző.

Felidézte, hogy 2006-ban az adócsökkentések és jóléti intézkedések ígéretével hatalmat szerző Gyurcsány zárt körben, Balatonőszödön egy májusi frakcióülésen bevallotta, hogy hazudtak reggel, éjjel, meg este, amivel június 10-én az emberek is kénytelenek voltak szembesülni. Jelentősen növekedtek a rezsiköltségek, számtalan adót és járulékot nagymértékben emeltek, majd a jelentős részben maguk által teremtett válság kezelése tömeges munkanélküliséget hozott, és a csőd szélére sodorta hazánkat – részletezte Zila János.

A Gyurcsány-kormány tevékenysége hatalmas elégedetlenséget szült, amit a nyilvánosság által is megismert őszödi beszéd lángra lobbantott. A kormányváltó hangulat folytán az utcákon soha nem látott tömeg jelent meg, és a feszültséget csak növelte, hogy az akkori miniszterelnök utasításának megfelelően brutális terror volt a válasz

– írta az elemző. Kitért arra, hogy a Gyurcsány-kormány Európában is példátlan böszmesége nyomán Magyarország az IMF karjaiba ájult, ezt megpróbálták megmagyarázni a szakértelem kommunista trükkjével, ahogy megtették ezt az ukrajnai háború kitörését követően is, amikor arról voltak kénytelenek magyarázkodni, hogy miért küldenének fegyvereket és katonákat Ukrajnába.

A baloldal tavalyi választáson indított miniszterelnök-jelöltje már a kampány során elmondta, hogy olyan amerikai baloldali szakértőkre támaszkodik, akikről utóbb kiderült, a külföldi kampánytámogatást hazánkba juttató Action for Democracy tanácsadó

– mutatott rá az elemző. Felidézte az őszödi beszédet, amelyben Gyurcsány Ferenc azt mondta, az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. (.) Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Azóta sem változott ilyen téren semmi az elemző véleménye szerint.

Zila János megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyar emberek 2010-ben megválasztották a nemzeti csapatot, és értékelik, hogy a jobboldali kormány egyetértési pontokat keres velük a legfontosabb kérdésekben, a járvány és a háború okozta válságokra pedig nem megszorításokkal válaszol, hanem igyekszik csökkenteni azok társadalomra háruló hatásait.

A cikket teljes terjedelmében az Origo oldalán olvashatják.

A címlapképen Gyurcsány Ferenc beszédet mond a Demokratikus Koalíció március 15-i rendezvényén. Fotó: Szennyes Krisztián/Vasarnap.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre