Látott már ennyi hajót egyszerre a Dunakanyarban?

A hétvégén ismét megrendezték a Dunakanyari Hajós Felvonulást, amelyre az idei évben is több mint száz hajó regisztrált. A különleges alkalom egyszerre népszerűsíti a Dunakanyart és a hajózást. A menet Szob és Verőce közt haladt, az eseményt a MAHART, a Dunakanyari Védegylet Alapítvány és az Aktív Dunakanyar csapata szervezte.

A felvonuláson olyan különleges vízi járművek is részt vettek mint a katasztrófavédelem két hajója, valamint a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredének aknamentesítő hajója is.

A térség turisztikájában érdekeltek számára ez egyfajta szezonnyitó is

– mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a harmadik Dunakanyari Hajós Felvonulás sajtótájékoztatóján, melyen Erős Gábor országgyűlési képviselő is részt vett. A MAHART-PassNave Budapest nevű hajójának fedélzetén a dunakanyari települések több polgármestere is ott volt.

 A Dunának ezen az oldalán és a másik oldalon is arra törekedtünk, hogy minél komfortosabban, minél sokrétűbb programokkal tudja mindenki eltölteni a szabadidejét. Felújítottunk három kikötőt, három kisvasút vonalat. Építettünk két új csónakházat. Kerékpárutak felújítására került sor, bringaparkok épültek. Igyekszünk a megállókat is egyre komfortosabbá tenni. Újabb és újabb erdei szálláshelyek és különleges élményeket nyújtó helyek jönnek létre. Minden évben újabb turisztikai fejlesztéseket találhat, aki a Dunakanyarba érkezik. Nyitott karokkal várunk mindenkit

– fogalmazott Rétvári Bence. A hajós felvonulás látványát az is színesítette, hogy Visegrádnál nemzeti színű füstgyertyákat gyújtottak az országgyűlési képviselők és Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Fotók: Vasarnap.hu/Szennyes Krisztián

A képre kattintva galéria nyílik!

Iratkozzon fel hírlevelünkre