Hivatalos: Recep Tayyip Erdogan nyert

A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) csütörtökön kihirdette a török elnökválasztás május 28-i második fordulójának végleges eredményeit. A második fordulót, és így magát az elnökválasztást Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte.

Az YSK elnöke, Ahmet Yener csütörtöki ankarai sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Erdogan 27 834 589 szavazattal a voksok 52,18 százalékát szerezte meg. Az ellenzéki jelöltet, Kemal Kilicdaroglut 25 504 724-en választották, 47,82 százalékot biztosítva számára – tette hozzá.

Yener egyúttal közölte, hogy a második forduló részvételi aránya 85,72 százalékos volt.

Az elnökválasztás második fordulója azért vált szükségessé, mert a május 14-i első fordulóban – amellyel párhuzamosan parlamenti választást is tartottak – egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie.

Erdogan 2014-től Törökország államfője, mostani győzelmével harmadik ciklusát kezdheti. Korábban – 2003 és 2014 között – az ország miniszterelnöke volt.

Kilicdaroglu 2010 óta a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke.

A köztársasági elnök felhatalmazása öt évre szól.

(MTI)

A címlapképen Recep Tayyip Erdogan török elnök, a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége elnökjelöltje támogatóihoz szól az ankarai elnöki palotában, miután megnyerte a török elnökválasztás második fordulóját 2023. május 28-án. Forrás: MTI/EPA/Necati Savas

Iratkozzon fel hírlevelünkre