Manfred Weber: véget kell vetni a török EU-csatlakozási folyamatnak

Végleg le kell zárni Törökország EU-csatlakozási folyamatát az Európai Néppárt (EPP) elnöke, Manfred Weber szerint.

Az Európai Parlament jobbközép pártjait összefogó szövetség német vezetője Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnapi választási győzelme után a Berliner Morgenpost című német lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, végleg félre kell tenni a török EU-csatlakozás ügyét, mert inkább gátolja, mint segíti a közösség és az 1999 óta tagjelölt ország kapcsolatát.

Az EU továbbra is nyitott a partnerségre, hiszen Törökország közvetlen szomszéd, és sok a közös kihívás. Azonban elvárásai is vannak: a tisztségében megerősített államfőnek a társadalom összefogására és az ország modernizálására kell törekednie, és együtt kell működnie az EU-val az Oroszország és Ukrajna közötti béke megteremtésében, a migrációs politikában és Ciprus helyzetének rendezésében is

– áll az interjúban. Mindenekelőtt pedig Erdogannak azonnal hozzá kell járulnia Svédország NATO-tagságához – jelentette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Hasonlóan fogalmazott a CSU és a testvérpárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) közös német szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának vezető külügyi szakpolitikusa, Jürgen Hardt is, aki szerint az EU és Törökország kapcsolatának következő nagy próbája az lesz, hogy az újraválasztott elnök miként dönt a svéd NATO-csatlakozás ügyében és hogyan viselkedik a júliusi vilniusi NATO-csúcson.

Olaf Scholz német kancellár vasárnap a választási eredmény kihirdetése után egy Twitter-bejegyzésben gratulált Recep Tayyip Erdogannak, és hozzátette, hogy Berlin szeretné új lendülettel előmozdítani a közös ügyeket. Németországban él a legnagyobb – nagyjából hárommilliós – határon túli török közösség. A törökországi elnökválasztás vasárnapi második fordulóján a szavazásra jogosult másfélmillió németországi török közül nagyjából minden második voksolt. Recep Tayyip Erdogan a szavazatok 67,4 százalékát szerezte meg, sokkal jobban szerepelt, mint az anyaországban, ahol 52,14 százalékos eredményt ért el. Vasárnap este több német nagyvárosban rögtönzött autós felvonulásokkal ünnepelték győzelmét.

Cem Özdemir német szövetségi mezőgazdasági miniszter szerint az Erdogant támogató németországi törökök úgy ünnepelnek, hogy nem kell viselniük döntésük következményeit, szemben sok törökországi nemzettársukkal, akiknek az országot 2003-tól kormányfőként, 2014-től pedig államfőként vezető politikus hatalmon maradása a szegénységet és a szabadság nélküliséget jelenti. A választási eredmény révén Törökországban sokan minden reményt elveszítettek – írta a német kormány török származású tagja a Twitteren. A német utcákon Erdogant ünneplő tömegek pedig azt jelzik, hogy a németországi törökök elutasítják a plurális demokráciát, és integrációjuk a német társadalomba kudarcos – fejtette ki a Zöldek politikusa, aki szerint a következő időszakban azzal kell számolni, hogy a török ultranacionalizmus és az iszlám vallási fundamentalizmus még inkább megerősödik körükben.

(MTI)

A címlapképen Manfred Weber, az Európai Néppárt, az EPP frakcióvezetõje szavaz a Sargentini-jelentésrõl az Európai Parlament plenáris ülésén, Strasbourgban 2018. szeptember 12-én.  (MTI/EPA/Patrick Seeger)

Iratkozzon fel hírlevelünkre