Molnár Miklós atya: Érett hit III.

Maslow gyűjtését kezdtük végignézni, hogy milyennek látja az érett személyiséget, amely tizennégy pontból áll. Az előző cikkben a hetedik után zártuk le a témát. Innen folytatom!

A nyolcadik a transzcendensre, a spiritualitásra való nyitottság. A horizont nem az evilág szűkösségénél áll meg, hanem a végtelenben. Az érett személy tudja, hogy nem csak ez a materiális világ létezik, mert hiszen magában sem csak azt tapasztalta meg. A tágabb valóságra nyitott, mondhatni felfelé is nyitott. Érdekes, hogy sok ateista személy azt gondolja, hogy az érettséget éppen a száraz mértaniság, materialitás jelenti, mint a „tudományosság” szűk értelmezése. Ám a valódi tudományosság is nyitott a transzcendensre, és az érett személy is.

A következő a szociális érzékenység, az empátia képessége. Persze, ezt is lehet éretlenül, mint amikor valakit teljesen magával ragad a társadalmi igazságtalanságok valósága! Az érett személyt nem teszi tönkre ez az együttérzés. De cselekvésre ösztökéli. A keresztény ember természetesen kell, hogy kövesse Krisztus konpasszióját. Az érett személy, mivel a saját egyénisége integritásában él, így tud nyitott maradni a másik ember szenvedésére, örömeire. Nem énközpontú, így képes kilépve önmagából az altruizmusra. Tud a másikra fókuszálni. Megengedi magának, hogy átérezze a másik érzelmeit, mert nem kell félnie attól, hogy eközben a saját egyénisége elveszik a másikban.

A tizedik az intimitás területe. Egy érett személy bele tud helyezkedni egy bensőséges kapcsolatba, anélkül, hogy abban egészen feloldódna. Az érettlenség abban is megmutatkozhat, hogy nem képes bensőségesen, önfeledten jelen lenni a másik emberrel. Persze, az egészséges helyzetben sem bárkivel, vagy végképp mindenkivel kell ilyen intim kapcsolatba kerülni! Sokkal inkább arról van szó, hogy meg tudja választani, hogy kivel igen és kivel nem. Ami a hit szempontjából fontos, hogy Istennel tudunk-e ilyen kapcsolatba kerülni! Ugyanis, az érett hit azt is magába foglalja, hogy a vallás nem csak megszokott, kiüresedő rítusok gyakorlata, hanem az Úrral való bensőséges és önfeledt kapcsolat. Ez a belehelyezkedés a misztikusoknál nagyon erősen megmutatkozik, de nem szükséges hozzá semmi extravagancia, elég, ha tudunk mély és őszinte kapcsolatba kerülni a Teremtőnkkel.

A következő a „demokratikus jellemszerkezet”, amely szintén egy fajta tolerancia a máshogy gondolkodók, a más fajta etnikai csoportok, vagy más vallásúak felé. Türelemmel és tisztelettel tud bánni a másik emberrel, vagy vallással, stb. – Mivel ezt részben már kifejtettem, most nem ragoznám tovább. Az Istenről a Biblia azt írja, hogy nem személyválogató, s ennek általában az a mögöttes tartalma, hogy bármely népből is származzon az illető, attól még szereti. Valahol ezt a szabadságot jelenti az érett egyén életében is ez a pont.

A tizenkettedik az etikai szilárdság. A jellemes és érett személy számára a moralitás nem hangulat, vagy nem érdek kérdése. Akkor is kitart a helyes út mellett, ha az éppen neki akár nehéz, vagy kárt is okoz. Az erkölcsi jó abszolútumát a hitünk is vallja. Bár egyes helyzetekben tisztázni érdemes, hogy mi a helyes, mégis maguk az elvek mit sem változnak az évezredek alatt. Az érett személyiség tudatában van az erkölcsi törvényeknek és azok mentén törekszik élni. Nem cseréli fel a célt az eszközzel. Nem tárgyiasítja a másikat. Az etikában annak eredeti céljait igyekszik elérni, nem gyermeteg módon tartja be a törvényeket. Lényeglátóan tudja értelmezni és alkalmazni a törvényt, mert annak nem csak a betűjét, hanem a lelkületét is érti. Ahogyan Szent Pál beszél arról, hogyan kell megélni a törvényt, az minden általam írhatónál szebben taglalja ezt a pontot. Nem aggályosan, hanem a belső szabadságában, de nem önkényesen, hanem objektíven értelmezi és éli a moralitást.

A belső szabadságról árulkodik a következő pont is: a minden ártó szándéktól mentes humorérzék. Az érett személy tudja derűvel kezelni az életet. De nem maró, vagy bántó eszköznek használja azt, mint a gúny, vagy a cinizmus. Ezek amúgy sem jó tanácsadók… Amikor vidám oldalt is talál a nehéz dolgokban, ezt nem rejtett támadással, vagy bántással adja ki magából. A kereszténységnek van egy gyakran félreértett szemlélete, mely éppen erre a derűre mutat rá. Hiszen, a megváltás és Isten szeretete okot ad a nehézségek közepette is megtalálni a jót és a reményt, ez az optimizmus mégsem magamutogató és üres, hanem nagyon is mély oka és tartalma van. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül mindig a mosoly hordozza e derűt, de még a könnyek közt is velünk marad. A humor számos nehéz helyzetben lehet felszabadító és kijózanító, de nem szabad összekeverni azzal, amikor az éretlen egyén a komoly, vagy nehéz helyzetek elől menekülve viccelődik, vagy igyekszik a kínos helyzetben nevetségessé tenni valami mást, hogy magáról elterelje a kellemetlen figyelmet. Az érett személy humora a belső szabadságából származik, amely a dolog tárgyával való kapcsolatában van jelen. Az éretlen személy túlzottan ragaszkodik a maga véleményéhez, igazságaihoz ahhoz, hogy tudja humorral kezelni a máshogy alakuló helyzeteket, véleményeket. Marczis Ferenc atyától tanultam ezt a bölcsességet: „az élethez vagy humor, vagy gyomor kell”.

Az utolsó, tizennegyedik pont, az alkotóképesség, kreativitás. Egy érett személy már szabaddá vált arra, hogy ne csak elvegyen a társadalomból, a világtól, hanem alkotva adjon is valamit vissza. A keresztény ember, bár az örökéletre készül, mégis érzi a felelősségét ezért a világért is. Képes és szívesen épít rajta. Alkot és nem csak minimalista felfogásban. Sőt, a nehézségeket is kreatívan kezeli. A kiutakban, vagy éppen az együttlétekben megtalálja a sokszínűséget. Képes több fajta stílusban is megtalálni az értékeket. Az imaéletét is sokszínűség jellemzi. Az istenkapcsolatából, vagy az Egyházzal való kapcsolatából nem csak kivenni akar, hanem adni is szeretne, viszonozni. Nem kihasználja a közösséget, hanem formálja és színesíti. Ebben a Szentlélektől kapott karizmái is segítik őt. Az alkotás a belső öröméből és nem valamiféle kényszerű kötelességtudatból származik nála.

Pünkösd ünnepét ülve, amely a Szentlélek eljövetelének emlékezetén túl az egyén felnőtté válásának, hitbéli érettségének is az ünnepe, vizsgáljuk meg magunkban, vajon hagytuk-e, hogy a Lélek kibontakoztassa bennünk kegyelmeit!? Vajon engedjük-e Neki, hogy az érettség ezen fokára segítsen el bennünket?